A legnagyobb boldogság, amelyet a szerelem adhat nekünk, az első kézszorítása annak a nőnek, akit szeretünk.

Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak.

A nőknek a boldogság a költészetük, ahogy a szép ruha a díszük.

Én őszintén szólva nagyon élvezem, amikor egy férfi kinyitja nekem az ajtót, és maga elé enged. Az etikett azt mondja: "Azért kell kinyitnom neki az ajtót, mert törékeny és gyenge." Én viszont azt gondolom: "Úgy bánik velem, mint egy istennővel, királynő vagyok."

Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj és nézz bután.

A nők semmiben sem kételkednek; ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Velük biztonságos az élet.

Egy férfi olyan szerelmes lehet egy nőbe, hogy az egész valóját eléje terítheti, melléje lehozza a csillagos eget, de szerelmében akár csodát is csinálhat, és a nő mégiscsak félig tudja visszaszeretni. Tudod-e, miért? Mert annak a férfinak, akármit csinál is, erre a nőre vonatkozólag ennyi a gyújtóhatása. Egy másik férfi viszont csak ránéz ugyanerre a nőre, egy hangot kiejt, egy parányi gesztust csinál, s a nő már izzik belül, mint a fehérre melegített vas. Oly gyúlékony erre a férfira. És ez ellen nem lehet tenni semmit. Ez így van, ezt a félszerelmet a férfinak egyszerűen el kell viselnie.

Az igazság az, hogy magamnak írok. Vagy a nőnek, aki minden férfiban benne lakozik. Azért írok, hogy megértsem énem női felét.

Ostobának kell lennie annak a férfinak, aki nem veszi észre, ha egy nő boldog a közelében.

Ha egy nőn csak bizonyos részleteket lehet dicsérni, például, hogy szép a haja, vagy gyönyörű a lába, az annyit jelent, hogy jaj de kár, hogy egészben nem gyönyörű.

Hisztéria. Veszedelmes betegség, kötelezően kellene gyógyítani. Csak nők kaphatják meg, és csak férfiak halnak bele.

A nők már akkor is féltékenyek a férfira, amikor még nem is szerelmesek belé.

A nők szerint a titok vagy túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül hordozzák, vagy túlságosan kicsi ahhoz, hogy érdemes volna megőrizni.

Illatuk füstcsíkok módjára úszik a levegőben. Szerelmes kacagásuk az egész világot a karmaiban tartja.

Ki után ájult búval nézünk.
Egy régi, kényes, édes dámát,
Kegyetlen szépet siratunk,
Bennünk sarjadtat: asszony-részünk.