Egyedül: ez a szó egyértelmű a halállal.

S az erdő semmit sem csinál.
E mozdulat elég neki.
Ahogy hozzádermedten állok:
Alakom` szoborrá teszi.

Tudok egyedül élni, ha kell. De nem az a kérdés, hogyan kell egyedül élni, hanem az, hogyan kell egyedül meghalni.

Mindenki kisebbségben él, az egész világ. Ma már nincs közös civilizáció. Még családon belül sincs. Ez egy új kor. És ezt nevezik magánynak. Egyetlen út van: megtanulni egyetérteni.

Érzem gyerekkorom zárt ajtóinak súlyát.

Ha valóban nincs olyan hely ezen a világon, ahová nem ér el a nap, akkor nincs más módja, hogy elbújjak, mint hogy a saját árnyékommá válok.

Itt hát, hol országa van a szerelemnek,
Az életen által én egyedül menjek?
Amerre tekintek, azt mutassa minden,
Hogy boldogság csak az én szivemben nincsen?

Néha csak egyvalaki hiányzik, mégis az egész világ néptelennek tűnik.

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Ó, nem bánt engem asszonyság meg lányság,
Nagy problémák csomóját nem kötém,
Nem bánt a vallás, a papok, misék:
Csak valami nagy... Egyedüliség...

Örömtelenség, hó és csönd köröttem,
határtalan.
Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,
madártalan.

Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.

Szívemnek sírboltot építek, hogy megnyugodhassék; begubózom, mert mindenütt tél van; a vihar elől boldog emlékeimbe takarózom.

A legkellemesebb része a kapcsolatnak, hogy megosztod az életedet valaki mással. De az életem, nyilvánvalóan, nem volt elég jó ahhoz, hogy megosszam.

Egy héten át nem vetettem le az ezermesteri kezeslábasomat, se éjjel, se nappal, nem fürödtem, nem borotválkoztam, nem mostam fogat, mert a szerelem, ha későn is, de megtanított rá, hogy az ember valakinek a kedvéért hozza rendbe magát, valakinek a kedvéért öltözik fel és kölnizi be magát, és nekem sohase volt kiért.