A nyár számomra tömény esszenciáját jelentette mindannak, amit a múltban szerettem, és ami hiányzott belőle.

Teljesen mindegy, hány év telt el, időnként újra kíváncsi, titkokat megosztó gyerekké válik az ember.

Világunk, mely tele van különböző típusú búcsúzásokkal, elválásokkal, szakításokkal, olyan, mint az ég, mely folyamatosan megújulva, mindennap más képet mutat - és én nem szeretném elfelejteni egyetlen változatát sem.

Érzem gyerekkorom zárt ajtóinak súlyát.

Gyakran előfordult, hogy egyforma gondolatok kerítettek mindkettőnket hatalmukba - mintha telepátia révén kapcsolódott volna össze az agyunk éjjel.

A szívünkben mindannyian tovább cipeljük mindazt, aminek részesei voltunk valaha is: a káoszt, a sikereket, a rothadást.

A szeretet soha nem apadhat el. Csak úgy, mint az ország vízellátása, gondoltam. Akármeddig nyitva hagyhatod a csapokat, biztos lehetsz benne, a víz nem fogy el.