Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ,
mihelyt része vagy.

Azt mondtad szeretsz
Egyetlen rohammal
bevetted védtelen határaimat.

Ha te nem szeretsz nem szerettek engem
ha téged nem szeretlek nem szerettem.

Napban fürdik az arcod... fény és árnyék játéka rajta. Kecses fényjáték, mely a tavaszt hozza el szívembe is. A napsugarak simogatása bőrödön nyugalmat áraszt. Benned és bennem. A látvány elgondolkodtat, rabul ejt... van-e szebb ennél a világon? Ez egy olyan pillanat, amiért érdemes volt felkelni, érdemes élni. A mi pillanatunk.

Van egy kéz... ami szatyrokat cipel, fakanalat fog, mos, tereget, kertet rendez... tele van erővel. De ugyanaz a kéz melegséget áraszt, ha hátamhoz ér, simogat, átölel. Árad a melegség, átjár. Mert van ilyen kéz. A te kezed.

Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,

Mit el nem értünk külön tévelyegve
talán egy kis fészek adja meg nekünk
hol ajk az ajkon egymást átölelve
nevetve-sírva boldogok leszünk.

Tanulgatlak több mint egy éve,
tudlak is már, csaknem betéve.
Szép lecke vagy, talán a legszebb.
Felmondalak a fellegeknek.

Ajándékozz meg
magaddal engem;
engedj magamnak
maradni engem!

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást?

Úgy érzem, új a világ arca. Hogy
Lelked léptét hallottam.

Ha bármikor szükséged van rám, csak szólj, és ott leszek, hisz érted jöttem e világra.

S köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak
s valahogy elhoztak nekem...