Könnyű összetéveszteni a megértést az együttérzéssel - annyira vágyunk az együttérzésre. Talán ennek a különbségtételnek az elsajátítása hozzátartozik a felnőtté váláshoz.

Mindig is nehéz volt azokat gyűlölnöm, akik kimutatták, ők is éreznek fájdalmat.

Megfogtam a kezét, és ahogy megszorítottam, görcsös sóhaj szakadt fel a melléből, és már azt hittem, mindjárt sírva fakad, de visszanyelte a könnyeket, amik az előbb már ott remegtek a szemében. És ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. Egy nő sírva fakadt volna, de legalábbis minden felszakad belőle, kibeszéli magát. Egy férfi eddig jutott el, nem tovább, ennyit tudott felfedni a fájdalmából.

A nem-szeretett lény könnyei sohasem érintik és hajtják meg szívünket. Sőt, mintha jogot adnának rá, hogy közönyösek legyünk, mikor talán szánalmat éreztünk volna. Ők adnak nekünk fegyvereket, félelmeseket! De győzelmeseket, mert mit érhet el izzó szerelem jéghideg közöny ellen?

A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem fájdalmad. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést, és így együtt járjuk végig az élet rögös útját.

Az együttérzés a világ legcsodálatosabb dolga. De csak akkor létezik, ha gyakoroljuk.

Jó, ha az embert mindig aggasztják a mások szenvedései, akkor nem kínozza a magáé.

Amikor olyan mélyen belekeveredtünk valakinek az életébe, hogy az ő fenyegetettsége átvirrasztott éjszakáink lidércnyomása lesz - fájdalmas dolog, ha váratlanul és végérvényesen kizárnak bennünket a közelségéből és rokonszenvéből.

Rajtam úgy segíts:
gondjaimból részt ne végy,
csak tudd, hogy vannak.

A boldogtalan szerelmesek testvéreknek érzik egymást gyötrelmeikben, akárcsak a vértanúk. Semmi a világon úgy meg nem érti egymást, mint két rokon fájdalom.

Akik ilyenképpen mosolyognak, mint Beethoven és Teréza, az ilyen emberek ajkán egyformán és egyszerre torzul el a mosoly, ha valahol, a földteke egy távoli, ismeretlen pontján megkorbácsolnak egy rabot, felkötnek egy négert, kisgyermeket kergetnek ki mezítláb a hóba, vagy éhen hal egy öregember. Nem is tudnak róla, csak érzik. Mindenen, amiről tudnak, igyekeznek a maguk módján segíteni. De amiről nem tudnak, amit talán csak sejtenek, az sajog bennük szakadatlanul, s csalja ajkukra ezt a vergődő mosolyt.

Egy embert csak akkor érthetsz meg, ha bele tudod képzelni magadat az érzelmeibe.

Ágyam, te kedves,
fáradtra-aludtalak?
Fölkelek. Pihenj.

Legalább ahhoz a jogunkhoz ragaszkodjunk, hogy egymás közt elpanaszoljuk a bajainkat.

Közölj nyugodtan.
Akire nem tartozik:
úgysem érti meg.