A fájdalmat töröld ki, vágd el, úszd meg.
Ne menj utána! Nincsen! Épp csak érzed.
Útnak csak tűnt, véletlenül követtük.
Végének látszott, mintha partszegélynek.

Kívánom azt a hullócsillagot.
El is kapom majd. Épp a föld felett.
Utolsó fénye áttapad kezemre.
Ki akkor hozzám ér, belém szeret.

Csak véletlen, mi egyszer összefénylett.
Bárhol legyek, most már hunyjon ki végleg.

A hamvaknak olvadt-hó színe van.
Tél végi szín, kiút a döbbenetből.
Törött lencsén a nap. Homályosan,
szürkén segít, hogy fel ne fogjam egyből.

Számat kitátom, hull belém a hó.
Kitartó és kegyetlen, eltelít.
Előbb az ujjakat, a kart, a lábat.
Lassan behull egész a szívemig.

Én tudom, mit rejtsek el előled.
És így halvány esélye sincs a fénynek.
Erős eszköz a szégyen és düh.
De ellenem? Ugyan. Semmit se érnek.

Az a sok kérdés... mi az élet értelme, miért vagyunk a világon... nos, szerintem nem kell felsőbb titkokat keresni.

Csak a buta, együgyű emberek ijednek meg az első furcsaságoktól.

Három röpke hónap is elegendő, ha valaki kellően tehetséges, hogy lerohasszon egy angyali kuckót.

Nincsen okozat ok nélkül, a világban semmi nem történhet véletlenül.

Gyűlölte a munkáját, úgy gyűlölte, mint semmi mást a világon. Reggelente ezzel a gyűlölettel ébredt, napközben a másodpercmutatót figyelve ez irányította, és esténként úgy aludt el, hogy szorosan magához ölelte ezt a gyűlöletet, ami vele maradt álmában is.

Igazán nevetséges ez az ajándékozósdi is, ahol egy nagy kalapból kihúzzák a neveket, hogy aztán egy ismeretlennek valami hihetetlenül eredeti meglepetéssel szolgáljanak.

A lány imádta ezt az eleinte-állapotot, a randevúzgatást, a mélységes szempillantásokat, amikor elmesélik egymásnak a gyerekkorukat, sokat járnak moziba és színházba. Imádta a hatalmas sétákat, az első csókokat, az első közös ébredést. Aztán mindig kicsit unatkozni kezdett. Már nem volt olyan fontos, hogy megmutassa a régi babáit, a tablóképeit, sem az, hogy elmesélje, mi történt aznap a munkahelyén. Egy ponton túl észrevette, hogy a randevúzgatással járó összes mindenfélét éppúgy unja, mint a munkáját, hiszen éppen ugyanazokat a sablonokat játssza újra meg újra.

Hiába minden, jöhet akár egy maharadzsa is, nem segítene rajta, hiszen nem létezhet olyan ember, akivel úgymond egy életet leélne, mert neki nem is a férfiakkal van alapvetően problémája, hanem az élettel magával.

Az iskolák azért vannak, hogy elvégezzék őket. A dolgozatok azért, hogy megíródjanak, a vizsgák azért, hogy az egész ügymenet végén meglegyenek a szükséges papírok ahhoz, hogy valaki elmehessen egy céghez, ahol elég pénzt keres.