Nem lehet tervezni szerelmet vagy halált, vagy harcot, sem semmi mást. Az egyenlet így szól: Ember plusz Szándék egyenlő Véletlen. Ezt viszont nem lehet elhinni. Tervnek igenis kell lennie valahol, csak bölcsen álcázva, ahogy a jó drámaíró álcázza a cselekményt. A halál pillanatában az ember talán már átlát mindent, s azt mondja akkor: ó, most már értem, miért lépett be az a figura annak idején az első felvonásban.

Azt mondják, hogy minden emberben rejtőzik egy regény. Nos, én számos emberrel találkoztam, akiben még egy novella, sőt, egyetlen ép mondat se rejtőzött.

Sajnálatos módon az emberi arcot leginkább megszépítő erők a gond, a veszély meg a kemény, megfeszített munka.

A szent helyek és műemlékek közös átka az idegenvezetők hada, akik gördülékeny halandzsájukkal, ravasz borravaló-vadászatukkal szinte mindenből képesek kilopni az ünnepélyességet.

Néha túl drága luxusnak tüntetik fel a létezést, semhogy egy átlagos ember megengedhetné magának.

Némely esetben a túlzott önbizalom már az erkölcstelenség határát súrolja.

A halál ott ül minden asztal mellett a kávéházakban, és beleszól minden beszélgetésbe.

Sajnálatos módon a világ jelenlegi állapotában a hősök sírjai sokkal erősebben képesek összekovácsolni egy népet, mint bármiféle jóindulatú nemzetközi egyezmény.

Általában véve egyetlen modern város lakossága sem kelti a fizikai szépség benyomását a látogatóban. A nagyvárosi élet könyörtelen bélyeget nyom az emberi arcra.

Amikor ma egy írásból a bizonyosság hangját halljuk ki, hajlamosak vagyunk gyanakvással fogadni, és okkal. Megérezzük benne a tudatlanságot, a propagandát, vagy a szándékot, hogy elhitessék velünk: a világ egyszerűbb annál, mint amilyen.

Minden foglalkozások közt a háború a legvonzóbb, mert leginkább megfelel a zsákmányra éhes és önző emberi alaptermészetnek.

Tízezer polcnyi könyv nem képes feltartóztatni egyetlen könnyű páncélost.

S most elképzellek, amint végigmész a néptelen utcán, és a tavaszi sötétségben várod a trolibuszt, aztán pedig földalattin utazol egészen hazáig. Ma éjjel fennmaradok veled, amíg haza nem érsz a városon át. Drágám, amíg te utazol, én itt ülök az álomba merült házban, ahol csak egyetlen lámpa ég, és végiggondolom mindazt, amit rólad hiszek.