Szomorú, hogy a magyar népben az ősi bizalmatlanság teljesen indokolt.

A pénz elvileg boldogít, de kifejezetten rosszat tesz az emberrel, ha van.

Tizenkét férfi tizenkét nőn tud a legkevésbé problémamentesen megosztozni.

Az élet mindig bonyolultabb, mint ahogy azt egy jó szándékú vackor kanca elgondolja.

Élni csak-csak lehet Isten nélkül, de halni nem.

A halál az embernek túl nagy falat, állandóan megakad a torkán, mint az a bizonyos almacsutka, legjobb lesz Istenre bízni.

A majdnem egy gátlásos, szorongó, önmagát szégyellő nem.

A százszor semmi is csak semmi marad.

Nem is olyan nagy vaszizdasz ez az élet, egy szempillantás alatt elröppen, jó lesz vele vigyázni.

Az élet gyakran visszakézből pofán csap bennünket azzal, amit verejtékes küzdelemben olyannyira el akarunk tolni magunktól.

Milyen érdekes, hogy a lélek sokkal sérülékenyebb, mint a test.

Milyen bolond is tud lenni az ember, ahelyett, hogy örülne, hogy szeretik, átkokat fogad, mert az a szeretet nem az ő szája íze szerint való.

Az idő a nagyobb úr, valami olyasféle dolog, ami fölötte áll az emberi akaratnak. Jön, megy, rohan, fut, telik, késik, múlik, száll, vánszorog, és mindezt egy kényúr önkényességével teszi.

Mért kell az embernek majdnem megdöglenie ahhoz, hogy megtalálja a neki legjobban passzoló életet?

Az ember már csak ilyen, különösen édes neki olyan dolgot cselekedni, melynek következményéről halványlila gőze nincs.