A harag isteni rendeltetése az, hogy konstruktív cselekvésre ösztönözze az embert, ha bűnnel vagy igazságtalansággal szembesül.

A rossz, a szeretetlenség, az igazságtalanság haragot vált ki belőlünk. A haragnak azonban nem az a célja, hogy bántó módon viselkedjünk azokkal szemben, akik ártottak nekünk. A harag isteni rendeltetése az, hogy pozitív és szeretetteljes cselekvésre késztessen annak érdekében, hogy az igazságnak érvényt szerezzünk, és helyreállítsuk a kapcsolatot azzal, aki vétett ellenünk.

Az indulatainkon való uralkodás nem azonos a harag elfojtásával. Csupán azt jelenti, hogy nem a megszokott módon reagálunk a haragunkra.

Mikor haragszunk, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy nem ismerhetünk minden tényt és körülményt, ezért nem árt megkérdeznünk a másik felet, nehogy téves következtetéseket vonjunk le.

Aki elfojtja a haragját, az többnyire tagadja is, hogy ő mérges lenne. Erre különösen is hajlamosak azok a keresztények, akik a haragot bűnnek tartják.

A harag érzése önmagában nem bűn, az viszont már bűnös dolog, ha megtűrjük és elraktározzuk magunkban. A keserűség az elraktározott harag következménye.

A dühkitörés, illetve a harag elfojtása mindenkinek árt, elsősorban annak, aki haragszik, de a körülötte élőknek, sőt a tágabb környezetének is.

Nem számít, milyen régen történt az eset, sohasem késő feldolgozni a mélyen eltemetett haragot.

A megbocsátás nem érzelem, hanem az a döntés, hogy elfogadjuk a másik személyt annak ellenére, amit tett.

A bűn mindig elválaszt, és akadályt emel az emberek közé, amit csak az őszinte bűnbánat és az őszinte megbocsátás mozdíthat el az útból.

A megbocsátás ajándék, amelyet addig nem lehet felbontani, amíg a bűnös nem akarja elfogadni.

Az első benyomás gyakran téves, és félreértéseken alapul. Igyekezzünk megismerni a társunk szempontjait! Lehet, hogy ezután egészen más fényben látjuk a történteket.

Az egészséges szülő-gyermek kapcsolat alapja a szeretet. Ha a gyermek nem érzi szülei szeretetét, akkor nemcsak a haragja növekszik, hanem a nevelésére irányuló erőfeszítéseket is visszautasítja.

Sok szülő észre sem veszi, hogy csak olyankor fejezi ki a szeretetét gyermeke iránt, ha az jó hangulatban van, és az elvárásainak megfelelően viselkedik. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy ha megvonják a szeretetüket egy időre, akkor a gyermek azt fogja tenni, amit ők szeretnének. Ez a szülői magatartás azonban ahhoz vezet, hogy a gyermek lázadni kezd a szülő ellen.

Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy viszonozza a szeretetünket, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a szeretet a leghatékonyabb fegyver, amely a világ javát szolgálja.