Sokkal nehezebb meghalni, mint ahogy hiszik.

Az erős rögeszmék legyőzik a halált.

Hallott már valaki kövér nőket beszélgetni? El se lehet képzelni bármi más látványosságot, amelyből így áradna az egészséges vidámság. Senki se tud úgy nevetni, mint ahogy két kövér nő nevet. És utoljára se tud úgy nevetni, mert ők ketten sohasem hagyják abba. Ha kettőnél több kövér nő beszélget, az ember arra gondol, hogy a jó egészség titka a testek tömegében és sűrűségében rejlik. Még az is megfordul az ember fejében, hogy nem zsír, hanem törökméz szorongatja a szívüket. Mindig az az érzésem, hogy harminc évvel fiatalabbak a koruknál, és vigyázniuk kell, nehogy a föld vonzóereje hirtelen elengedje őket. Ez volna netán a gömbök metafizikája?

Az emberek csak a valóságos életben halnak meg mindörökre. Az irodalomban azt csinál az ember, amit akar. Hiszen ezért találták fel; hogy minden vágyunkat ki tudjuk elégíteni.

Ennyi maradt a múltból, amely nem bírt tökéletesen elenyészni, mert egyre csak enyészett, végtelenül önmagát emésztve, és úgy múlt el minden egyes pillanatban, hogy az elmúlása sohasem lett mulandó.

Noha néhány nagyszájú férfi tetszelegve hangoztatta, hogy az életét is odaadná, csak egyetlen szerelmes éjszakát tölthessen ezzel a vérlázító nővel, valójában egyikük sem erőltette meg magát érte. Lehet, hogy a meghódításához is, a veszélyek távol tartásához is elegendő lett volna az az egyszerű és primitív érzés, amelynek a neve szerelem, de éppen ez az egy senkinek sem jutott az eszébe.

Van úgy, hogyha valamit nem értünk, akkor azt az ördögnek tulajdonítjuk, holott Istentől származik, csak éppen nem értjük.

Lassú életű emberek voltak, akiken nem látszott, hogy öregednének, hogy legyűri őket a betegség vagy a halál, hanem csak egyre áttetszőbbé lettek az idők során, emlékekké váltak, egy letűnt kor árnyaivá, míg egészen el nem mosta őket a feledés.

Sierva María akkor kérdezte meg tőle, igaz-e, amit a dalok mondanak: hogy a szerelem mindent legyőz.
- Igaz - mondta a márki -, de jobb, ha nem hiszed el.

Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat.

A szerelem a sorscsapások közepette megnő és megnemesedik.

A dolgoknak is megvan a maguk élete, csak fel kell ébreszteni a lelküket.

A szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, s ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.

Le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban.

A szegénység a szerelem szolgálója.