Az Úr kártyáit nem könnyű megfejteni.

Nekünk, özvegyasszonyoknak az az egy jó megvan az életünkben, hogy nincs már, aki parancsoljon.

Képtelen volt belátni, hogy létezhet ártatlan barátság férfi és nő közt: úgy vélte, hogy ötéves korban sincs ilyen, nyolcvanéves korban még kevésbé.

Az öregség az első kis eleséssel kezdődik, aztán a másodikkal jön a halál.

Az öregek, ha egymás közt vannak, nem is olyan öregek.

Nem hiszek Istenben, csak félem az Istent.

A halálnak nincs humorérzéke.

Egyszerre több nőt is lehet szeretni, és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy, hogy egyiküket sem csalja meg.

A férjes asszonyok, az anyák, az özvegyek, a nagymamák egy másik embercsoporthoz tartoztak, amely nem a megélt évek számával mérte az életkorát, hanem azzal, hogy még mennyi idő van hátra a sírig.

A nők számára csak két korosztály létezett: az eladósor, ami legfeljebb huszonkét éves korukig tartott, és az örök hajadonok: a vénlányok kora.

Az asszonyok tízévi házasság után hetenként háromszor menstruálnak.

Az embernek két felesége kéne hogy legyen: az egyik a szerelemre, a másik meg arra, hogy felvarrja a gombokat.

A társas életben a rettegést kell leküzdenünk, a házaséletben pedig az unalmat.

Semmitől se lehet úgy megkönnyebbülni, mint ha jól kisírja magát az ember.

Az ember abból jön rá, hogy öregszik, ha elkezd hasonlítani az apjára.