E földön minden mulandó
szertefoszlik mint a hab
minden percünk nagy kalandor
drágán adja amit ad
hiúságok hiúsága
életnek halál az ára
mit számít hogy mi a cél
úgyis csúfos véget ér.

Túl vagyok rajtad
istenem tudom csupán
árnyékod vagyok.

Mint tüske hatoltál belém
sebhelyed vagyok ma is még
mikor már azt hiszem vége
elkezdek lüktetni ismét

Pokollá tenni
az életedet én nem
nem szeretlek úgy.

Mint gyík a kövön
sütkérezik agyamon
emléked lustán.

Eljön az idő
hogy nem te következel
majd teutánad.

Koponyám rideg
cellájában raboskodsz
életfogytiglan.

Szemem elárvult
égboltjára karcolod
hiányod jelét.

Úgy kelt át rajtam
száraz lábbal könnyedén
mint vízen a hold.

Mi már nem vagyunk
csak te vagy és én vagyok
a seb a másikon.