Szeretet ünnepe,
Ragyogó karácsony,
Nincs nálad áldottabb
Ünnep a világon!
Míg örömláng gyúl ki
Zöld fenyőid árnyán:
Ringatózik lelkünk
Boldog béke szárnyán.

Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.

Megyek utamon némán, csendesen
S merengek édesbús emlékeden,
Lábam a sápadt avart zörgeti,
Szemem el nem sírt könnyel van teli.

Egykor nagyon szerettelek,
S most is. Ám ez szinte más.
Ez is, az is szerelem, de
Benne milyen változás!

Mint víztükör a tűznapot
Ringatja arcodat szívem,
Büszkén, szerelem-ittasan,
Örökre fénylőn és híven.

Álmomban, esti séta közben,
Hogy a virágok halkan bólintgattak:
Egy édes, hosszú, forró csókkal
Örökre eljegyeztelek magamnak.

Azt mondtad: Álmodj! álmodoztam.
Ha szóltál: Szeress! szereték.
Mint a madarat, ösztönöm vitt
Titkon, de biztosan feléd,
S ha csókod érzém: édenné lett
Előttem a zord sivatag...
Nekem nem voltál soha játék,
Mindig szentnek tartottalak.

Ami másnak mulandóság,
Nekem örökifjú élet, -
Olyan szépnek, mint én látlak,
Más nem láthat soha téged.

Sötéten, hallgatag
Bolyongjuk át a földi utakat;
Van fájó szívünk, könnyező szemünk,
És egymás mellett mégis elmegyünk
Sötéten, hallgatag...

Maradjon lelkem itt szívednél,
Nálad, ki léte s álma vagy:
Nekem csak egy dicsőség kell, hogy
Téged boldognak lássalak!

Nem, nem akarom tudni, hogy ki voltam
És mivé lettem volna nélküled!
Amit vesztettem s szenvedtem: csekélység!
Csak hogy téged, téged megnyertelek!

Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget.
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.

Menj és feledj! Szívem beéri azzal,
Hogy megsirat és sohasem feled.

Szeretlek. Bár te gúnyolsz, vádolsz
És szívemet is elítéled:
Bevallom a rengetegnek,
hogy egyedül csak érted élek.