Minek a tegnap, ha a mára nézel?

Egyre csak árván fekszem az ágyon,
s arra gondolok, amire vágyom.

Egyetlen virágzás - a szépség széthullt,
egy átfutó hullám - az ifjúság elmúlt.

Tegyétek azt, amit jónak láttok!
Mindegy. Mit bánom én a világot?

Ugyan, mit tudsz te egyáltalán a fájdalomról? Ahhoz legalábbis belenézni kellene tudnod az én szívembe.

Maradj, legalábbis addig, amíg lenge hamuvá nem váltam... nem, nem hamuvá! A hamuban túlságosan sok maradványa van testiségemnek. Maradj, amíg füstcsíkká nem alakultam át, s el nem oszoltam nyomtalanul a levegőben. Akkor már nem lesz szükségem rád, akkor már mehetsz, amerre csak sorsod sodor!

Amióta engem arra az előletek elzárt helyre vittek, hosszú idő múltán és sok nehézség leküzdése után ma először láthatjuk viszont egymást. S ahelyett, hogy vidáman csevegnénk és nevetnénk, nekiállunk bőgni egy sort! Inkább örüljünk ennek a szép pillanatnak.

Csak egy órára gyűrd le mérgedet,
s bosszankodástól lesz mentes életed.

Kétféle szerelmi vétkező van, testi és szellemi. Az előbbi fajta csak testi birtoklásra törekszik, érzéki kívánásában telhetetlen, és sajnálja, hogy nem teheti a világ valamennyi szép asszonyát és lányát a maga gyönyörének zsákmányává.

A régi és új szenvedély, mely téged áthatott,
szívedben szétárad, s mint ég és föld, oly végtelen,
szerelmes ifjú, sóvárgó lány, késő bánatod,
a szél- s holdfényadósságot fizetni gyötrelem.

Hogy megértsd a világot és természetet,
a tudományokat le nem nézheted.
Hogy lelkébe lássál férfinak s nőnek,
olvasd buzgón a történelemkönyvet...

A bölcs alkalmazkodik, hangzik a régi mondás. A bölcs békés megoldásra törekszik, és kerüli a rút viszálykodást, tartja egy másik, jól bevált szabály.

Szülői szíved tesz bolonddá téged,
virágod áldozata lesz a dérnek,
a lámpaünnepen nagyon vigyázz majd,
tűzvész is jő, s a lángok égig érnek.

Látomás lesz létezéssé, s létezés lesz látomássá.
Semmi lesz valamivé, és valami lesz semmivé.