Olyan felületesen élünk olykor egymás mellett, hogy valaki eltűnhet közülünk észrevétlenül, mint egy színes folt, amelyről alig tudunk valamit. Elsuhan, mint egy színes folt, kéklő bélyeg az emlékezetünkben.

Fegyelmezni akarom magam. Elvégre a tudomány: fegyelem, legfőképpen önfegyelem. A rációmra akarok hallgatni.

Menj végig, ember, az utcán, vasárnap. Amikor mindenki sétál, van időd megfigyelni az arcokat. Talán mindenki súlyos - és kevésbé súlyos - bűnök hordozója. Néha akaratától függetlenül.

A nők azok közül választanak, akiktől félnek.

Az embernek a Minden kell. A teljes világra tapogatózik érzékenysége, félelme, vágyai, öröme láthatatlan csápjaival. Kell neki az alázat érzése meg a fölényé, kell neki a biztonság és a bizonytalanság, kell neki az erő és a gyöngeség ahhoz, hogy teljes legyen.

Vajon mi a kínzóbb: a sosem-tapasztalt jó iránti kielégíthetetlen kíváncsiság, vagy a már tapasztalt jó elvesztése és nosztalgiája? Ki szenved jobban: aki magasra jutott és lezuhant, vagy aki egy életen át sóvárgott a magasba és még a félemeletig sem jutott el?

Egy nőt sohasem szabad gondolatban darabokra szedni. Mi marad a képzeletnek a milói Vénuszból, ha elkezdem elemeire szedni.

Nem volt meg a beletörődéshez való hajlam és erő. Igen, erő is kell hozzá, holott a beletörődés kapitulációnak tűnik. Minden nyugalmi állapot megteremtéséhez erő kell. Mindenről lemondani és uralkodni magunkon majdnem olyan nehéz, mint mindent megszerezni és mindenki fölött uralkodni.

Annak a lánynak a szekszepilje a gyöngeségében és kegyetlenségében rejlett. Mind a két tulajdonság külön-külön is elegendő, hogy megbolondítson egy férfit. Együtt azonban...! Koktél - villanyáramból. Keleti bájital - de tízezer volttal és nem tudom mennyi amperrel megkeverve. Gyönge nőkre vágyunk, uram, hogy férfiak lehessünk. Azt reméljük, hogy szükségük van ránk. A kegyetlen nőkkel viszont meg akarunk küzdeni. A hiúságunk, uram.

Vajon felelősek vagyunk-e az emlékeinkért? Vajon mi tereljük ezeket a felhőket, avagy azok terelnek bennünket?

Csak a teret lehet fölidézni és fölépíteni. A gondolatok és érzelmek soha többé nem állnak össze pontosan ugyanolyan vegyületté, mint amilyenné aznap, akkor, abban az órában.

Milyen rémítő kötelesség olykor az önmagaddal szemben is szemérmetlen őszinteség, ember; milyen nehéz rámosolyogni magabiztosan az igazibb képedre, amely fölött nem ragyog a státushelyzet aláírásos-pecsétes glóriája.

Tanulni annyi, mint szétszedni a világegyetemet kockáira és gömbjeire és spirálisaira - és újból összerakni magunknak.

Képzetek társítása a fájdalomhoz: fölerősíti a fájást és rögeszmévé élesíti.

Akitől az ember nagyon fél, azt szeretné magába bolondítani.