Az ember sohase képes arról leszokni, hogy ő ne legyen. A nagy akarnok örökké lenni akar valami. A halála után is. Hiszen oly önző.

Milyen nagy dolog egy ember és mégis milyen semmi.

A háborúnak az a két nagy baja van, hogy sokba kerül, és hogy visszalőnek benne - különben egészen kellemes dolog lenne.

Az emberek inkább jók, mint rosszak, mihelyt semmi káruk vagy hasznuk nincsen abból, hogy milyenek legyenek.

A búbánat is olyan, mint a verem, minél többet ás belőle az ember, annál nagyobb, mélyebb.

Akármit mondanak a poéták, a bánat nem tör csontot. Szinte hihetetlen, hogy mennyit elbír belőle az ember. Vannak konstrukciók, hogy mindegy nekik, akár egy font a bánatból, akár ezer mázsa.

A szerelmes embert mindig arról lehet fölismerni, hogy rossz stilisztának tartja magát, amely tulajdonság nem fordul elő más halandónál.

Nem hiába mondom, hogy az Isten rosszul teremtette az embert, ki kellett volna mérnie a szavakat, mint a búzakalászba a szemeket, hogy ennyi és annyi jut egy-egy emberi nyelv számára, például egy milliárd szó, ha ezeket ledarálta az utolsóig, megdermedne a nyelv és meg nem mozdulna többé, akkor aztán jobban meggondolnák az emberek, hogy mit beszélnek s nem pazarolnák a szókészletüket üres, valótlan fecsegésre.

Az, aki el van bűvölve, maga sem tudja, honnan szedte fel a benyomásokat, melyekből valóságos dicssugarakat fon imádottja feje körül.

A babona keresi a ködöt, a köd vonzza a babonát. Ezek ketten osztoztak meg a prédán.

Ez a lélek nem nyílik meg sehol. Olyan, mint a selyemgubó - nem látszik az elevenje a sok selyme miatt.

A Mikulás úr nem ismer tréfát és nagy megkülönböztetéseket tesz a gyermekek között. Igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre s haragos a másik a másikra.

Rokona Mikulás a Jézusnak, hogy mind a kettő a gyerekeknek keresi a kedvét?

A bolondok gondolatai az érzésnek az ész által meg nem nyesegetett vadvirágai.

Istenem, de nehéz okos embernek lenni!