A mennyország szomorú.

Nem választanunk kell, hanem megnyugodnunk, nem választani a helyes és helytelen között, hanem megnyugodni, hogy nincs ránk bízva semmi, felfogni, hogy egyetlen nagy gondolatrendszer helyessége sem az igazságán múlik, mert nincs mihez hozzámérni, hanem szépségén, és ez a szépség váltja ki a hitet, hogy e szépség: helyes.

Semmi nem vész el nyomtalanul, mivel a nincsnek ugyanúgy megvan a rendszere, mint annak, ami létezik.

A történelem a valóság megközelíthetetlenségének még csak nem is a legelkeserítőbb, inkább a legmulatságosabb bizonyítéka.

Egy óra elég, hogy mindent felszámoljunk, és ott álljunk teljes mértékben felszámolt lakásunk kellős közepén, hogy lelépjünk.

Szomorú, találkozunk véletlenül egy emberrel, beszélünk vele, megismerjük, hatással van ránk, aztán elveszítjük, és soha, de soha nem látjuk többé, ez, akárki akármit is mond, szomorú, de komolyan.

A közeli dolgok között erős összefüggés van, a távoli dolgok között pedig gyenge, a nagyon távoliak között viszont nincsen, és ez az isten.

Az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyűgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes és nem is lesz soha, hogy uralja, amit megteremtett.

A rend szeretete a létezés fele, így hát a rend szeretete a szimmetria szeretete, a szimmetria szeretete pedig emlékezés az örökkévalóságra.

A dolgok nem azért fordulnak jóra, ha jóra fordulnak, mert az embernek valamiféle elképzelése van arról, hogy mi lenne a helyes a jövőre nézve, hanem attól fordulnak a dolgok jóra, hogy az embernek helyes elképzelése van a jelenről, mégpedig olyan elképzelés ez, amely nem pusztán neked jó, hanem jó mindenkinek, azaz nem árt senkinek, tehát jó általában.

A szomorúság az a legsejtelmesebb vonzalom a dolgok megközelíthetetlen középpontja felé.

A világnak sajnos egyetlen döntő részlete elég, hogy az egész világ kibírhatatlan legyen.

Ami kimondható és elgondolható, annak léteznie kell.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet rövid, észre sem vesszük, s már itt az öregség. Ezért aztán jól meg kell gondolni, mit csinál az ember, mert elég egyetlen aprócska tévedés, és minden odavan. Aki itt meg akar állni a lábán, és vinni akarja valamire, annak tudnia kell, mi a dörgés: semmit nem elsietni, és semmit nem elmulasztani.