Talán léteznek olyan emberek, akiknek a szerelme bármit túlél, de az enyém törékeny volt. Táplálni kellett, hogy éljen és növekedjen.

Mennél, futnál, repülnél. Valahová. Mindegy, hová, csak nagyon-nagyon messze. Tőle. Kétségbeesve keresel fogódzót, próbálsz gondolkodni, hogy hová, merre... Aztán az első kétségbeesés után megérted: nincs hová menned. Hiszen Ő benned van. Bárhová mész, mindenütt Ő vár, bárhová nézel, Őt látod. És érzed. Azt is, hogy szüksége van rád. És megérted, hogy egyetlen helyre kell menned, menekülnöd. Oda, ahol vár rád.

A szerelem az érzelmi megszállottság állapota, de be kell látnunk, hogy az érzelmek változnak, és a megszállottság sem tart örökké. A kutatások szerint a szerelmi rögeszme átlagosan két évig tart. Némelyeknél valamivel hosszabb, másoknál rövidebb ideig - az átlag azonban két év. Amikor aztán leszállunk az érzelmi magaslatról, az életnek azok a vonatkozásai, amelyeket euforikus állapotunkban figyelmen kívül hagytunk, visszanyerik jelentőségüket. Egyre nyilvánvalóbbá válik különbözőségünk, és azon kapjuk magunkat, hogy veszekszünk azzal az emberrel, akit korábban tökéletesnek hittünk.

Nincsenek konkrét jelek, csak sejtések, megérzések és félelmek. Hogy már nem szeret. Hogy már mást szeret.

Könnyel mázolom be arcát,
Szemöldökét vérrel festem,
Sóhajt tűzök a hajába.
Könnyel mázolom be arcát.

A mai szerelmesek diskurzusa másról sem szól, mint a feloldhatatlan magányról.

Ki vagy te? Gyakran felsikoltok,
hogy lángra gyullaszt tűzöled,
s érzem, nem voltam sohse boldog
s mi hozzád fűz, csak gyűlölet.

Mit tagadjam? - siratom és szeretem
Mit tagadjam? - talán ez az igazi
S ez is oktalan, de legszebb szerelem.

A szerelem olyan szenvedély, amely akkor is éget, ha nincs hozzá társ. Akkor talán még kínzóbb. Mert a reménytelen szerelem édes kín, ám az egyedüllétben még a szerelem is megkeseredik.

Fájva szeretni, legfőbb törvény,
Igazságoknak örök szomorúja,
A nagy-nagy vágynak adatott
A legtöbb tövisből a koszorúja.

Franciska, a szerelem megérintett minket. Nagy ajándék ez és nagy szomorúság. Nagy ajándék, mert én csakugyan szeretlek téged a magam módján... a kaland lehetőségein belül, s nagy szomorúság, mert ez a szerelem soha nem lesz jókedvű és könnyű, nem lesz szárnya, mint a galambnak... ez másféle szerelem, a miénk.

Vonatok, melyek hozzá visztek,
Vonatok, melyek tőle hoztok,
Óh, vonatok, járjatok rosszul,
Ha éjszakában száguldoztok.

Amikor a másik hiányáért magunkat is siratva és szégyellve időnként akaratlanul is felzokogunk, és álmunkban lucskosra sírjuk a párnánk, mert úgy hozza a sors, hogy imádott társunk elhagyott, fájdalmunktól felriadva ölni is tudnánk. Talán ezt az érzést nevezzük szerelemnek.

A szerelem hegyes fullánk,
És lángol a seb, amelyet ejt.

Soha ne legyél szerelmes, mert akkor a szíved nagymutatója a bőröd hasítva kiugrik pörögve, szétroppan a csont, és a szív mechanikája eltörik örökre.