A szeretet kitágítja a szívedet, és belülről naggyá tesz.

A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében. Szeress minden levelet, Isten világosságának minden sugarát. Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent. Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt. Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni. Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.

Legvégül eljutsz odáig, hogy megértsd, a szeretet mindent meggyógyít, s csupán a szeretet számít.

Nincs tisztább cselekedet, mint mást helyezni magad elé.

Ha arra gondolok, mi mindent tett azért, mert szeretett - hogy még szeretetből is milyen megpróbáltatásoknak tudják kitenni egymást az emberek. Az a világ minden bajával fölér. Még csak gyűlölet sem kell ahhoz, hogy az embernek pokol legyen az élete.

Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.

A szeretet nem nézheti az érdemet, mert különben alkuvá válik.

Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot.

Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.

Ami halálosan fontos az életünkben, az ugyanúgy nem fokozható, miként a halál sem.

Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a könyvnek szüksége van minden egyes szóra, amint a háznak szüksége van minden egyes kőre, amint az óceánnak szüksége van minden egyes vízcseppre, amint az aratásnak szüksége van minden egyes gabonaszemre, az egész emberiségnek szüksége van terád, ott, ahol te vagy, egyetlen, s így helyettesíthetetlen.

A belső szépség az, ami lehetővé teszi, hogy szeresd magad. Ha szereted magad, teljesen önzetlenné válsz.

Ami a búzavirágnak a csíra ereje, az nekünk a szeretet.

- A természetes szeretet, az igazi, az milyen?
- Olyan, mint a levegő. Észrevétlen marad, de nem lehet élni nélküle.

Önmagát az ember nem tartja csodának, inkább esendőnek. De akit szeret, abban meglátja a soha nem ismétlődő csodát, az egyetlent és egyszerit. Ezért elviselhetetlen elveszíteni azt, akit szeretünk. Ezért nem lehet betölteni utána az űrt.