Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle" ember találkozik.

A szerelem lerombol és fölépít. Kisebbre, szebbre.

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

A szerelem olyan gyümölcs, aminek mindig szezonja van, és mindenki számára megszerezhető.

Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.

A szerelem önmagunk elvesztett felének a sóvárgása.

A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.

Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre.

Miért van az, hogy a legkevésbé eredeti mondatot akarja mindenki hallani? A "szeretlek" már megszámlálhatatlanul sokszor elhangzott, mégis, amikor kimondjuk, olyanok vagyunk, mint az ősember, aki talált egy szót, és imádattal kezdi tisztelni.

Szerelemben nincs se bűn, se vétség. Ízlésbeli hibák vannak.

Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk őreá.

Amit te a szerelemben keresel, az nem egyéb barátságnál.

Nagyon kevés szeretőnek lenni. Nagyon sok szerelmesnek lenni.