Mosolyogjunk, de ne tagadjuk a problémákat, ne meneküljünk előlük; azt fejezze ki a derű, hogy tetteinket a józan ész irányítja.

Korunk társadalmában a bátorság fokmérője az a képesség, amellyel meggyőződéseinkhez ragaszkodunk - de nem csökönyösen vagy dacból (ekkor megfutamodásról beszélünk, nem bátorságról), és nem is bosszúból -, csupán azért, mert hiszünk bennük.

Sokszor döntő a kívülről jött biztatás, ösztönzés, hogy újból hinni tudjuk: jobb lehet, és jobb is lesz, ami jön; a gondolat, a mondat, a szó, képes robbanásszerűen pozitív hatást gyakorolni az egyénre.

Ha volna egy olyan ige, amely azt jelentené, hogy "tévesen hinni", annak nem volna jelentést hordozó, első személyű, kijelentő módbeli alakja.

Aki nem becsüli magát, nem tud egyedül élni.

Senki sem veheti el tőlünk, hogy csendben kicsit büszkék legyünk.

Ha az ember egyedül van, lehet, hogy épp az a feladata, hogy analizáljon, megoldjon önmagában valamit. Dolgozzon a saját személyiségén, hogy aztán esélyt kapjon egy kiegyensúlyozott párkapcsolatra. Egy ilyen időszakot ki kell használni, épp a jövő érdekében.

Az ember szívesen tartja magát erősnek, ebben rejlik a gyengesége.

A legnagyobb önbizalmat úgy lehet elérni, hogy tudatosan ugrom bele olyan kihívásokba, amelyektől félek.

Istenben hinni dicséretes teljesítmény, de önmagunkban hinni sem utolsó.

Ha valaki nem bízik a jövőben, voltaképpen önmagában nem bízik.

Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy Magyarországon a többség nem hisz magában. Míg Amerikában azt sulykolják a fiatalok fejébe, hogy mindegy, honnan jöttél, bármit elérhetsz, addig Magyarországon azt halljuk már az iskolától kezdve: ne álmodozz, úgysem sikerül.

Légy erős! És higgyél magadban! És tartsd a nehezet könnyűnek. És a küzdelmet gyönyörűnek. Az élet: kalandtúra.

A hét bármely napján
legyek inkább másokkal rosszban,
és jóban önmagammal,
mint jóban másokkal,
és rosszban önmagammal.

E Földön semmi nem biztos, de mi azért biztosan hiszünk dolgainkban.