A Föld bolygót ért bántalmazás összes hatása fokozatosan eléri a társadalom minden rétegét, a világ minden részén. Egyre többen értik meg, hogy termőföldjeink vegyszerekkel való mérgezése egyben önmagunk mérgezését jelenti. És egyre több ember kezd ráeszmélni, milyen is lesz a világ dédunokáinknak, ha mi nem cselekszünk. Mégpedig azonnal.

A természet bőségét kimerítette részint a nyomor, részint pedig a gyarapodó felső és középosztály fenntarthatatlan életvitele. A nyugatról a fejlődő országokba exportált fogyasztásközpontú, anyagias életmód teremti meg a piacot az olyan áruknak, melyeket az erdőből állítanak elő, és ez szítja mohó vágyunkat egyre több holmira, amelyre valójában nincs is szükségünk.

Néha azok, akik harcolni kezdenek az erdők vagy valamely erdőrész megmentéséért, egyszerűen túlságosan elkeserednek ahhoz, hogy kitartsanak. Megértem a borúlátásuk okát, de nem szabad, nem szabad, nem szabad feladnunk! Inkább még keményebben kell harcolnunk, és támogatni azok erőfeszítéseit, akik oly sok területen fáradhatatlanul dolgoznak, hogy mentsék, ami menthető.

Hihetetlen, hogy a Teremtő, aki oly sokféle szervezetet helyezett a Földre, melyek mindegyike csodálatra méltó a maga nemében, és oly tökéletes a maga módján, megengedi mesterművének, az embernek, hogy mindörökre elpusztítsa ezeket.

Az erdő nem azért van, hogy "szolgáljon" minket! Inkább bölcsen meg kell értenünk a működését, és hálásan elfogadni jótéteményeit.

Addig, amíg kormányaink és fő pénzügyi intézményeink célja a soha véget nem érő gazdasági növekedés, addig, amíg a nagyvállalatok továbbra is előnyben részesítik az azonnali nyereséget a gyermekeink jövőjével szemben, és addig, amíg a föld lakosainak ilyen nagy része továbbra is kilátástalan szegénységben él, a természet ellen elkövetett bűnöknek nem lesz vége.

Gyakran hallottam azt a mondást, miszerint "ezt a bolygót nem a szüleinktől örököltük, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön." Sajnos ez már nem igaz. Nem kölcsönkaptuk a gyermekeinktől a földet, hanem elraboltuk tőlük.

A globális klímaváltozás ténye nem tagadható. Azt már csak morális kérdésnek tartom, hogy ha a klímaváltozásban akár csak 1% lenne az emberiség szerepe, már akkor is stoptáblát kellene tenni az üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid, de a metán kibocsátása elé is. Ezt a stoptáblát azonban éppen a légkört legjobban szennyező nagy országok nem akarják kitenni.

Az újrahasznosítás meg a sebességkorlátozás értelmetlen baromság. Annyit ér, mint a halálos ágyon leszokni a dohányzásról.

Lásd a fényt, ne bántsd, mi érted él!
Halld a szót, mit föld, az ég beszél.
Nézd a bolygót! Oly` tiszta kék.
Élj ma úgy, hogy éljen még!

Az agyunk számára rettenetes lehet a hosszú távú jövő képe, amelybe előrevetíti azt, hogy ennek az évszázadnak a hedonizmusa okozza a következők katasztrófáját. A természetes kiválasztódás erre nem képes. A természetes kiválasztódásnak semmi sem rettenetes. A természetes kiválasztódás csak annyit tesz, hogy vakon kedvez a rövid távú előnyöknek, mert minden nemzedék automatikusan megtelik azoknak az egyedeknek az utódaival, amelyek valami miatt hatékonyabban tudtak szaporodni, mint a társaik.

Nem értem, hogy miért hívjuk vandalizmusnak, ha valami olyat rombolunk le, amit mi építettünk, ha azt, amikor olyasmit rombolunk le, amit a természet alkotott, haladásnak hívjuk.

A történelem során az ember létrehozott egy folyamatot, melyet a Föld hasznosítása során mindig betart. Ez a gyarmatosítás-elpusztítás-továbbállás.

A víz és a levegő, a Föld két leglényegesebb eleme, amiken az életünk múlik, globális szemétlerakóvá váltak.

Erdőt kivágni tilos, ha helyébe új fákat nem ültetnek, hiszen még ilyen gondoskodás mellett is egy emberöltőbe kerül, míg az irtás helyén újból erdő árnyéka fogad.