Nincs szükségünk többé hősökre, elég, ha végre valaki kiviszi az újrahasznosítható hulladékot.

A szelektív hallásnál sokkal jobb a szelektív hulladékgyűjtés!

Olyasmi, hogy világközösség, csak az álmodozók és idealisták fejében, valamint szívében létezik. Ez máris elárulja, hogy a környezeti problémák természettudományos-műszaki dimenziói ellenére is elsősorban szociális problémával állunk szemben. És ezzel a problémával szociális, társadalmi és politikai területen, végső során tehát a kultúra területén kell megküzdenünk, hogy gazdaságilag és műszakilag is megoldjuk.

A szomorú igazság az, hogy nem iszom tejet, és nem eszem húst, és szerintem ezzel nagy szívességet teszek a természetnek.

Azok az emberek, akik elpusztítják a Földet, megérdemlik, amit kapnak. A környezet meggyilkolása a legnagyobb bűn, amit csak ember elkövethet.

A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.

A klímaváltozás tény, most is történik, és ez a legsürgetőbb fenyegetés, amivel fajunk szembenéz. Együtt kell dolgoznunk, nem halogathatjuk tovább. Támogatnunk kell a világ azon vezetőit, akik nem a nagy szennyezők, hanem az emberiség nevében szólalnak fel.

Az ember eleve a természet része, még akkor is, ha megkülönbözteti magát tőle azért, hogy kihasználhassa.

A természetvédelmet pusztán íróasztal mögött még áttekinteni sem lehet, nemhogy érdemben művelni.

Ha rájössz, mennyit ér minden egyes élet, kevésbé fogsz a múlton merengeni, és jobban foglalkoztat majd a jövő fenntartása.

A természet nem hagy éhen halni bennünket - de csak akkor, hogy visszafogjuk az étvágyunkat.

Örökösen "meghódítjuk" a természetet, a teret, hegyeket, sivatagokat, baktériumokat és rovarokat, ahelyett hogy megtanulnánk, hogyan lehet egy harmonikus rendszerben együttműködni velük.

A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig.

A rohanó, figyelmetlen és felelőtlen emberi pusztítás tovább folyik, ami már a közeli jövőben környezetünk nemkívánatos és teljes átalakítását eredményezheti. Vajon ki fogja jól érezni magát ebben a mesterséges, szennyező- és hulladékanyagoktól terhes világban? Miért kell meghosszabbítani az emberi életet, ha ugyanakkor ez a meghosszabbodás újabb betegségeket és szenvedéseket tartogat a számunkra? A fiatalok dolga, hogy megtegyenek mindent nemcsak a holnapért, hanem a távoli jövőért is. Talán még nem késő.

Az emberi faj elkülönült az állatoktól, önteltségében azonban uralni akarja a természetet. Szerencsére az édenkertet még nem pusztítottuk el teljesen.