A könyv varázsszőnyeg, más világba repít. A könyv ajtó. Kinyitod. Belépsz rajta. De visszajössz-e?

A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy - akárcsak egy ajtót - kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.

Minden könyv palack, benne üzenettel. Csak ki kell nyitni.

Ha a vers mentőkötél, a könyv tutaj. Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén.

A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra.

Valaki egyszer azt állította, hogy sok könyvet felejtettek el méltatlanul, de egyetlen könyvet sem őriztünk meg érdemtelenül.

Bármennyire cinikusan hangzik is, a könyv termék, a szerző márka.

Egy történetnek nincs se kezdete, se vége; az ember önkényesen választja ki azt a megélt mozzanatot, ahonnan vagy visszatekint, vagy előrenéz.

Szeretem a könyveket, jobban, mint a filmeket. A filmek megmondják, mit gondolj. Egy jó könyv megengedi, hogy legyenek saját gondolataid. A filmek egy rózsaszín házat mutatnak, egy jó könyv viszont azt mondja, hogy van egy rózsaszín ház, de megengedi, hogy az utolsó simításokat magad végezd el, esetleg kiválaszthatod a tető stílusát, és leparkolhatsz előtte. Az én képzeletem mindig felülmúlta a filmeket.

Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik.

Ha öreg leszel, ősz és álmatag,
S bólongsz a tűznél, vedd le könyvemet,
Olvasd lassan, míg lágy tekinteted
S szemed mély árnyát visszaálmodod.

Lehet, hogy van a regényeknek idejük, hogy eljő az ő idejük, akár többször is, jön-megy egy könyv ideje, s mikor ideje van, s az itt, akkor hangosabban szól, lehet, mindenesetre én azt is gondolom, hogy az irodalmi műveknek, és nemcsak a remekműveknek, mindig és akárhol van, lesz egy fölülete, szintje, dimenziója, egy oldala, ami mutatja magát, ami él, ami nézhető. Ami felénk fordul. Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen.

Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül.

Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük.

A szellemi személyazonossága minden "kiművelt emberfőnek" magába foglalja mindazok gondolatait, kiktől olvasott valaha. Egyik legnagyobb varázslat, melynek révén a gondolkodó ember egyszerre több helyen lehet, megsokszorozhatja önmagát - az a nyomtatott írás, a könyv. Sok millió ember mégsem olvas könyvet, ez a kor egyik jellemző, aggasztó tünete, mikor mindennapjaink "berendezési tárgya" már a könyv. Legfeljebb újságot olvas, levelet, van aki csupán étlapot. Pedig nincs láthatatlanabb, hatékonyabb, biztosabban halmozó "egyetemünk" - világegyetemünk - az olvasásnál. Lassan halmozza fel emberi véglegességünk.