A boldogság egy folyamatosan körülöttünk lévő dolog, amire mindennap rá kell csodálkozni, és akkor nem tűnik el.

A boldogságnak nincs ára. A boldogságnak értéke van.

Meg kell élni az örömöket, nyitott szemmel és nyitott szívvel kell járni a világban.

Nem lehet egy másik ember a boldogságunk kulcsa, elsősorban mi magunk kell, hogy azok legyünk. Talán akkor, de csak akkor fogunk tudni igazán szeretni, szeretve adni.

Élek. Ez elég ok a boldogságra.

Az embernek mindig az okozza a legnagyobb örömöt, ami nem kötelező.

Vannak az életben pillanatok, melyekből csak egy emlék marad lelkünkben: az, hogy boldogok valánk.

A boldogság nem valami globális jelenség. Élvezem a napsütést, szeretem a virágokat, örülök a kutyámnak. Apró örömökből áll össze az egész.

Őszintén szólva, nem hiszem, hogy boldogságra teremtett állatok vagyunk. Mi szaporodásra teremtett állatok vagyunk. Ami boldogságot találunk az életben, azt magunknak köszönhetjük.

A boldogság lépcsője a kielégítendő egyéni szükségletek hierarchiájára épül. Minden alsóbbrendű szükségletet ki kell elégíteni, mielőtt magasabb fokra hágunk.

Sokan még javában élnek, mikor boldogságuk már befejeződött; örömeiket elügyetlenkedik, mert nem élvezik, csak mikor már régen továbbmentek, szeretnének visszafordulni.

Nem a sikeres ember boldog, hanem a boldog ember lesz sikeres.

Talán nem a boldogságra születtünk. Lehet, hogy az öröm az elért dolgok mennyiségétől függ, mint a család, a gyerekek, egy hű férj, esetleg egy jó munkahely. Eszerint a boldogság attól függ, mennyire vagyunk ennek tudatában, és mennyire adunk érte hálát.

Jobb, ha az ember sosem ismeri meg az igazi boldogságot, mint hogy utána élete végéig úgy kelljen élnie, hogy tudja, mit veszített.

Minél kevesebbet foglalkozol azzal, hogyan nézel ki, annál több időd marad arra, hogy élvezd az életed.