A szerelem egy játszma, a természet nagy játszmája. Bolygónk minden teremtménye részt vesz ebben a játékban - tudat alatt is igyekeznek átadni DNS-üket a holnapnak. A természet a gyerekek számával méri az eredményt.

A természet megajándékozott minket a szenvedéllyel. És aztán békét adott nekünk - mindaddig, míg újra szerelmesek nem leszünk.

A természet szeret esélyt adni. Épp ezért úgy vagyunk kitalálva, hogy bármilyen életkorban szeretni tudjunk.

Ne feltételezzük, hogy egy kapcsolat örökké tart, napról napra építsük fel.

A vágy, a szerelem és a kötődés nem mindig kapcsolódnak egymáshoz.

A szerelem nem egy érzés. Pontosabban, mindig is azt hittem, hogy érzések sorozata a csúcstól a legaljáig, de éppenséggel egy hajtóerő, amely az elme motorjából jön, az elme akaró részéből, az elme vágyakozó részéből, az elmének abból a részéből, amikor odanyúlnak egy darab csokiért, amikor meg akarják kapni azt az előreléptetést a munkahelyükön. Az agy motorja. Egy hajtóerő.

A nők általában hálósan gondolkodnak, mert az agy női részei jobban össze vannak kapcsolva. Általában több információt gyűjtenek be, mikor gondolkodnak, azokat összetettebb formába rendezik, több opciót és lehetséges kimenetelt látnak. Általában összefüggően, holisztikusan gondolkodnak, ezt hálózat-gondolkodónak nevezem. A férfiak általában - és ezek átlagok - eldobják azt, amit a tárgyhoz nem tartozónak ítélnek, arra összpontosítanak, amit csinálnak, és lépésről lépésre haladva gondolkodnak. Mindkettő tökéletesen jó módja a gondolkodásnak. Mindkettőre szükségünk van az előrejutáshoz. Történetesen több is a férfi zseni a világon... és több a férfi idióta is a világon.

Őszintén szólva, nem hiszem, hogy boldogságra teremtett állatok vagyunk. Mi szaporodásra teremtett állatok vagyunk. Ami boldogságot találunk az életben, azt magunknak köszönhetjük.

A dolgok mind összefüggenek egymással az agyban, és amikor az egyik agyrendszerrel babrálunk, akkor a másikkal is babrálunk.

A világ szerelem nélkül szörnyű egy hely.

Gyengeségeinket és személyiségünk furcsaságait gyakran még önmagunk elől is megpróbáljuk elrejteni. Ám hibáink így is óhatatlanul megmutatkoznak, és szinte minden emberi erényünk hátrányunkká is válhat.