Gondolt rám az anyám, mikor nagy bujálkodásában megfogant a magzat, melyből kifejlődtem? Hálával tartoznék neki azért, mert saját gyönyörűségét kereste?

A nők életében az a legnagyobb megrázkódtatás, ha elveszítik szerelmüket vagy gyermeküket. Minden egyéb gödörből ki tudnak kecmeregni valahogy.

Képzeljünk el egy regényt, amiben a hősnő befogad egy idegent, aki nem tud járni, beszélni, de egyedül még enni sem. Ő mégis első látásra beleszeret, eteti, öltözteti és mosdatja, hozzásegíti ahhoz, hogy fokozatosan a saját lábára álljon, rákölti jövedelmének legalább felét, betegségei idején ápolja, többet gondol rá, mint bármi egyébre. Aztán húsz év múlva közreműködik abban, hogy az illető találjon magának egy fiatal feleséget, és vele elkerüljön a háztól. Micsoda balek, igaz? Pedig minden anya ezt csinálja.

Gyerekeink tényleg az élet lényegével kapcsolnak össze minket, prototípusai mindannak, ami világunkban igaz és szép.

Minden anya nagy ember anyja, nem tehetnek róla, ha aztán az élet megcsalja őket.

Minden szülőanyán ott a magány, az elhagyatottság, a magára utaltság lenyomata. A férfinak annyira semmi dolga a pillanatoknak ebben a leglényegesebbikében, mintha a fogantatásnál se lett volna ott, mintha az egész az égből hullott volna alá. A nő maga hozza a világra utódját, maga húzódik vissza vele a lét hátterébe, ahol csend van, ahova félelem nélkül odateheti a bölcsőt. Ő táplálja és neveli szótlan alázattal.

Ha a családok egysége meggyengül, az egész ország alapjaiban inog meg. És én most azért jöttem el önökhöz, mert attól félek, az amerikai családok veszélybe kerültek..., és nemcsak anyagi okok miatt, hanem mert a kommunikációval akadnak alapvető problémák. Én megértem, mekkora nyomás nehezedik a mai szülőkre, akik keményen dolgoznak, hogy biztosítsák gyermekeiknek azokat az előnyöket, amelyeket ők esetleg nem élvezhettek fiatalkorukban. De azt is érzem, hogy ezeknek a szülőknek szükségük lenne rá, hogy több időt tölthessenek el tartalmasan a gyerekeikkel - nemcsak annyira, hogy elmenjenek szurkolni a focimeccseikre, vagy segítsenek nekik a házi feladatukban, hanem olyan időre, amikor beszélgethetnek velük..., hogy megnyíljanak a kommunikációs csatornák szülők és gyerekek között.

Akármilyen is az anya, mégis drágább bárki idegennél.

Minden apa sajnálja a maga gyermekét... Mégiscsak hozzá húzza a vér.

A császár megrázta a fejét. A fiút nem azért vette magához, hogy áruló gyöngédséggel vesztére legyen, hanem hogy előkészítse az uralkodásra. Lehet, hogy ezen az estén, amikor tizenhat év után először érezhette a fiú mellett, hogy apa, gyöngébb volt, mint szabad lett volna. De ha részeg táncot járt volna, és a szent palota tetejéről a csillagokra kurjongatott volna örömében, az se lett volna sok.

Minden szülő azt hiszi, hogy amit csinál, azzal jót tesz a gyerekeinek. És hogy ő jobban tudja, mi a jó nekik.

A társadalomnak, a világnak az apaság a talpköve; minden összeomlik, ha a gyermekek nem szeretik apjukat.

Meg kell halnunk, hogy megtudjuk, mi lakik a gyermekeinkben.

Egy apának pokol az, ha gyermekei nélkül van.

Az apák akkor boldogok, ha adhatnak.