Az igazi tanár nemcsak hivatalnok, aki hivatalos teendőit elvégzi, hanem lelkipásztor is, akitől mindenki elvárja, hogy a reábízott lelkekkel törődjék, a kultúra harcosa is, akitől mindenki elvárja, hogy a kulturális haladás érdekében önként és ingyen dolgozzék és végül művész is, aki örökösen gondolatokkal foglalkozik.

Csak olyan kérdéseket szabad feltenni, melyekre válaszolni is tudunk. Ezzel a logikai igazsággal minden vizsgázó diák is tisztában van.

Nekem ne mondják el, hogyan kell a tangót táncolni, hanem állítsanak be oda, és mutassák meg, és járják végig velem a tangót először szabályosan, hogy miután nagyon tudom szabályosan, úgy tudjak szárnyalni, mint egy angyal. Ugye, tulajdonképpen ez az igazi tanítás.

Azt sehol nem tanítják, hogyan kell egymással kommunikálni, gyereket nevelni, vagy azt, hogy a párkapcsolatban felmerülő problémákat hogyan kell megoldani. Pedig ez a legfontosabb. Megtanulunk írni, számolni, de hol kell nekünk a gyökvonás az életben? Mennyivel fontosabb lenne tudni azt, hogy miként teremtsünk békét magunkban és magunk körül?

Jó oktató csak az lehet, aki a tudományos munkában is naprakész, aktívan foglalkozik a nyelvtudománnyal. És fordítva: nem lehet a tanítványok serkentő frissessége, új meglátásai, gondolatai nélkül nem elfásulva-elszürkülve, hanem friss szellemmel vizsgálni a szűkebb értelemben vett tudományos kérdéseket.

Az iskola az a hely, ahol megállapítják a gyerekekről, hogy buták vagy okosak, illetve lusták vagy szorgalmasak, és hogy engedelmesek-e vagy kezelhetetlenek.

Törekednem kell rá, hogy ne legyek még annál is ostobább, mint amilyennek Isten teremtett.

Az iskolai sport biztosítja test és szellem egyensúlyát, és megakadályozza az értelmetlen időpazarlást.

- Nézzék! Közöttünk a különböző felfogás a különbség. Ha az én órámon két gyerek hangosan felröhög, én örülök, hogy jól érzik magukat. Maguk pedig azt gondolják, hogy fegyelmezetlenek. Ez a nagy különbség.
- Honnét tudom, hogy nem rajtam nevetnek?
- Kérem szépen, a paranoiát nem az iskolában kell gyógyítani, hanem az elmeosztályon.

Radikális változások eléréséhez egy teljes ketrecet kell elpusztítanod. De előbb be kell zárnod magad abba a ketrecbe. Meg kell csinálnod a piszkos munkát. És ez egy kis fájdalommal jár. De ez az ár. A tanulás fájdalmas. Ezért hívjuk tanulásnak. Nem egymás halálra untatásának.

Mindmáig semmi okunk azt hinni, hogy az osztálylétszám bármiféle konzekvens összefüggésben áll az iskolai teljesítménnyel.

Elég különös dolog, hogy napjaink oktatásfilozófiája szerint gyermekeink osztálytársaira a tanár figyelméért harcoló versenytársakként tekintünk, nem pedig szövetségesekként az ismeretek elsajátításának kalandjában.

A kényszerűségből eltanult készségek szükségképp hatékonyabban működnek azoknál, amelyeket könnyűszerrel szedünk magunkra.

A rossz legalább olyan hatékonyan tanítható, mint a jó. Az oktatás hatalmas erő, de rosszra és jóra egyaránt felhasználható.

Az elméleti fizika tanárának mindig meg kell mondani, mit keressen. A tudását csak arra használja, hogy megmagyarázza a kísérletezők megfigyeléseit!