Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

Még engedem, hogy ár sodorja, szél kavarja életem, ameddig jó nekem,
De azt hiszem, most van itt a perc, hogy fogd a két kezem, az kell nekem,
Mert ha itt vagy velem, a szívem megpihen.

S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...

Szeretnék hinni a halhatatlanságban...

Ha arra ítéltettem, hogy boldog legyek veled - a leghosszabb élet is rövid.

Bárcsak hinnék a halhatatlanságban - bárcsak örökké élhetnék veled!

Egy korsó bor, egy ropogós kenyér - és Te.

Teljesen összetört a búcsúzás. Inkább a talajt rántsák ki a talpam alól, mint hogy elveszítsem gondolataimat rólad!

Oly szenvedélyesen szeretlek, hogy szerelmem nagy részét elrejtem, nehogy rád nehezedjen a súlya.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Attól kezdve, hogy a sötét éjszaka véget ért, már késő lett volna bármit visszautasítani, végérvényesen beléd szerettem.

Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet, elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg néha még rám vársz,
Egy mozdulatban egyszer majd
Újra megtalálsz.

Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Minden arc minden vonása rögtön elenyészett bennem, mert nem a vártra találtam.

A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.

Mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.