Nem hiszem, hogy az emberi életnek jövőbe mutató vagy összegező értelme volna. Az egyes dolgainknak, amiket csinálunk, azoknak mindig van valamilyen céljuk. Szeretném elérni ezt a poharat, ezért utánanyúlok, és így tovább. Ezt jogtalanul kiterjesztjük az egész létünkre, pedig ilyen értelemben nincs az életnek értelme és célja.

Vannak, akik azt tartják, hogy ha valaminek nincs neve, az megszűnik létezni.

Filozófiailag nincs értelme az emberiség létezésének céljáról vagy értelméről beszélni.

Rendíthetetlenül hiszek abban, hogy az életnek nincsen értelme, de világosabban látom, hogy az tart életben minket, s az mozgat előre, hogy keressük ezt a nem létező értelmet, a megállítható pillanatot.

Már a kezdetek óta foglalkoztatja a filozófusokat a fizika mindenféle területe - tér, idő, kauzalitás vagy épp a végső részecskék -, de úgy tűnik, hogy amikor a fizikusok felfedeznek valamit ezeken a területeken, nem alátámasztják vagy megcáfolják a filozófusok spekulációit, sokkal inkább arra mutatnak rá, hogy e kérdések egyáltalán nem tartoznak a filozófia hatáskörébe.

Mindenféle korok filozófiai műveivel megismerkedtem, és sok jó ötlettel találkoztam, de semmi nyomát nem találtam valamilyen mélyebb tudás felé való haladásnak. A tudományban ezzel szemben érezhető a folyamatos fejlődés.

Filozófus az, aki ha tudja, hogy valami gyakorlatilag lehetséges, megpróbál rájönni, hogy vajon elméletileg is lehetséges-e.

Mivel csupán egyetlen valódi világ van, a virtuális világok száma pedig potenciálisan végtelen, annak a valószínűsége, hogy ön abban az egyetlenegy valódi világban él, majdnem a nullával egyenlő.

A csoda nem a megtapasztalásról szól, nem a mi szemünk, a mi értelmünk számára van. A csoda önmagáért való. Mint az univerzum maga, tőlünk független, és minket semmibe vesz.

Nem mindig lehet összebékíteni az elméletet és a gyakorlatot, vannak az életben piszkos bonyodalmak.

Filozófus-szindróma: a képzelet kudarcát összetéveszteni a szükségszerűséggel.

Az elméleti lehetőségnél néha érdekesebb a gyakorlati lehetetlenség.

A tudósok nagyon ambiciózus személyiségek, tele versenyszellemmel. Ha úgy gondolnák, hogy a filozófia a segítségükre lehet, megtanulnák és használnák. De nem teszik...

A természet nem tanácskozik filozófusokkal.

A filozófusok az ókor óta álmodoznak arról, hogy az etikát (a viselkedést irányító alapelveket) a semmiből, kizárólag vitathatatlan alapelvek és logikai műveletek segítségével vezessék le. Sajnos évezredek alatt is csak egyetlen dologban jutottak egyetértésre: hogy általános egyetértés semmiben sincs.