A pozitivizmus fényénél az asztal nem egyéb, mint azoknak az érzeteknek a komplexuma, amelyeket az asztal szóhoz kapcsolunk. Ha elvesszük az összes érzeteket, lényegében semmi sem marad. A kérdésnek, hogy mi az asztal a "valóságban", egyáltalán nincs értelme. És így van ez minden fizikai fogalommal általában. Az egész bennünket körülvevő világ nem egyéb, mint az arról alkotott élmények. Ezek nélkül a környezetnek nincs jelentősége. Ha a környezetre vonatkozó kérdés nem vezethető vissza valamilyen módon egy élményre vagy megfigyelésre, akkor értelmetlen és nem engedhető meg. Ezért a pozitivizmusban semmiféle metafizikának nincs helye.

A világ filozófiai alapú leírása korábban az egyetlen lehetőség volt arra, hogy állításokat fogalmazzunk meg annak működésére vonatkozóan. Ma a filozófia inspirálhat, kijelölheti a gondolkodás kereteit, megadhatja a bizonyítás kritériumait, de nem helyettesítheti a kísérleteket és a megfigyeléseket.

Minden bonyolultság a ravasz ördögtől való.

Csak egyetlen pont létezik, mindennek a vége, mindennek a kezdete, egyetlen pontból robban ki az ujjongás a lelátón, egyetlen pontba csapódik bele a süketítő szívdobogás, szétcsapja a teret és kettévágja az időt, voltra és mostra. Van a semmi, és van a győzelem. Test nincsen.

Ez a világ az egyetlen létező világ. Tanuld meg a törvényeit, és engedelmeskedj nekik! Ez az igazi filozófia!

Az akarás élménye nélkül még a kívülről teljes mértékben szándékosnak látszó tettek sem minősülnek igazán akartnak. Szándékok, tervek és egyéb gondolatok átélhetők, a tett mégsem lesz akart, ha az illető ember azt mondja, hogy nem volt az. Ha valaki például azt tervezi, hogy lezuhanyozik, és azt mondja, ez a szándéka, miközben a víz alá áll, ott tölt negyed órát alaposan sikálva magát, majd azzal jön ki a víz alól, hogy csakugyan úgy látszhat, hogy zuhanyozott, de nem érzi, hogy tudatosan akarta volna - kik vagyunk mi, hogy megmondjuk, valóban akarta-e? Egy tett tudatos akarásához szükséges a cselekvés érzése.

Amikor az akaratra, mint az emberben lévő olyan erőre mutatunk rá, amely az illető tettét okozza, akkor ugyanolyan típusú magyarázattal élünk, mint amikor azt mondjuk, Isten okozott egy eseményt. Olyan fék ez, amely felülüt bármely más magyarázatot, de mégsem magyaráz meg semmit prediktív értelemben. Éppúgy, ahogy nem tudjuk előre megmondani, mit fog tenni Isten, azt sem tudjuk megjósolni, az akarat mit tesz majd.

Miként lehetséges az, hogy a humán létezés, ellentétben a növényi és az állati létezéssel, mindenképpen és hajszálpontosan úgy zajlik le, ha gondolkodással gazdagítjuk ezt a létet, mint ha nem gazdagítjuk gondolkodással, miképpen mondhatjuk ki ép elmével, márpedig az elménk ép, hisz bármit teszünk, az ép marad, ha nem marad az, akkor elhullunk, kihullunk a sorból, és jön a helyünkre a másik, kit érdekel ez az univerzumban, hogy te vagy más, tökmindegy.

Ellentétei nélkül nincsen semmi, vagyis hogy puszta melléfogás volna úgy kezelni bármit, hogy ne kezelnénk ugyanakkora figyelemmel e bárminek az ellentmondó kistestvérkéjét ls.

Magunk is események hálózata vagyunk, ahol a mi enyhén változó állandósulásunkat vagy ideiglenes fenntarthatóságunkat nem is köszönhetjük másnak, mint ama ténynek, hogy események képesek hasonló események megteremtésére is.

Szükségünk van transzcendens, felettünk álló perspektívákra, amelyek kiegészítik a saját szűk látókörű világmodelljeinket.

A racionalitás mindig csak a hogyanokban jelentkezik. Ha valamit meg kell csinálni, akkor annak a módjában lehet alkalmazni a racionalitást: hogyan kell eljárni, hogyan kell megszervezni. Vannak viszont a miértek is. Arra már nem tudnak válaszolni.

Az a rend logikája, és a logika rendje, hogy valami mindig valamiből következik.

Az emberi létezés számomra az emberi testtel kezdődik. Nem vagyok vallásos, nem hiszek a túlvilágban, nem hiszek a testen kívüli életben: a testben hiszek. A testen belüli életben. Számomra a test a kulcs az emberi létezéshez.

Tökéletes az, amiben semmi hiba nincs. De amiben minden hiba megvan, azt sem mondhatjuk másnak, mint tökéletesnek.