Mindaz, ami anyagszerű, hamar felszívódik a mindenség anyagába. Mindaz, ami ok, hamar feloldódik az egyetemes okban. Mindennek emlékezete hamar sírját leli az örökkévaló időben.

Filozófiai értelemben a fekete-fehér fénykép nem megelőzte, hanem követte a színes fénykép feltalálását, ahogy a korai film is csak a hangsáv feltalálása után lett némafilm. De a példa azt is szemlélteti, milyen veszélyekkel jár, ha a korábbi generációknak feltett kérdéseinket a mai értelemben még nem használatos terminusokkal fogalmazzuk meg.

A jövőbe látás művészet, nem tudomány.

A bölcseleti eszmefuttatások alkalmazásának az a titka, hogy nem szabad elixírszerű hatást várni tőlük. A filozófia nem tabletta. Viszont ennek ellenére is igen megnyugtató tud lenni, és a nyugodt körültekintés már fél megoldás minden kérdésre.

A dolgok egyensúlyban állnak. Szellemünk azzal egyenlíti ki életünk igazságtalanságát, hogy elmereng önmagunkban, hogy meglelje azt, amit örömmel lát.

Az intelligencia egy kicsit túlértékelt fogalom, azt hiszik, hogy az valamiféle isteni tulajdonság, amivel mindent meg lehet oldani. Erről szó sincs. Az intelligencia bizonyos problémák megoldására tesz alkalmassá, ezekben nagyon jók vagyunk, másokban kevésbé.

Minden relatív. Legalábbis a hétköznapi életben.

Mi értelme van az emberi létnek? Gondolatainkat a hétköznapok uralják, ezért ha e kérdéssel szembesülünk, rendszerint az életünkből merítünk választ, s a családot, esetleg a szakmai sikert emlegetjük. Mások szerint erényesen kell élnünk, vagy eleget kell tennünk az élet által ránk rótt kötelességeknek, s közben hinni a Megváltásban. Az élet mélyebb értelmét nem nagyon firtatjuk, vagy a Mindenhatóra bízzuk a választ. Pedig agyunk az ismert világ egyetlen olyan képződménye, amely e problémát képes megfogalmazni, sőt az adott ismeretek szintjén választ is adni rá. A válasz félelmetesnek tűnhet, különösen, ha a Gondviseléssel és az örökléttel a rideg magányt és a teljes megsemmisülést állítjuk szembe.

Ha érdeklődő szemmel tekintünk a világra, rádöbbenünk, hogy a dolgok egyáltalán nem maguktól értetődők.

Van-e vajon valami transzcendentális értelme a létnek, vagy csupán a globális entrópiának egy röpke ideig ellenálló szervezett anyaghalmaz vagyunk?

A múltból nézve létrejöttünk esélye gyakorlatilag nulla, szédületes mázli, hogy itt lehetünk. Külön szerencse, hogy az irdatlan időfolyam jelent jelző vékonyka sávja éppen most halad a nekünk szánt időszak felett, felvillantva létezésünk lángját két végtelen halál között egy pillanatra. Kiválasztottak vagyunk, értékes az élet. Ez a valószerűtlen világ pedig rendkívül izgalmas és megismerésre vár. Ne csukjuk be szemünket hát, még ha ennek az is az ára, hogy néha pupillánkra vetül az örök elmúlás árnya.

Lehetséges, hogy az emberi elme csupán egy röpke villanás azon a hosszadalmas úton, amelynek során a "sötét anyag" - a biológiai evolúció ádáz küzdelmein át - egy korlátok nélküli intelligencia formájában születik újjá.

A filozófia nem tudomány, hanem művészet.

A tartalom vagy a forma vagyunk? Hús és vér vagyunk, vagy érzések és érzelmek? Mi a valóságosabb: az, amire a hegy dimenzióiból és magasságából emlékszünk, vagy az a torzított kép, amit az érzéseink adnak, amikor rágondolunk? Melyik élet valóságosabb: az, amelyiket a testünk éli, vagy az, amelyiket az elménk? Olykor úgy érzem, két életünk van, és azok egymást táplálják, de az egészen biztos, hogy csak egyet élhetünk, és az valahol a kettő között ingadozik.

Egy a Világegyetem, amely minden létezőből áll: és mindegyikben egy az Isten, és egy a létezés elve, és egy a törvény, az összes gondolkodni képes lény közös értelme, és egy az igazság.