Ha a tett gonosz, az elkövetője is az.

Az emberek együttműködnek olyasmiben, amire addig nem voltak képesek, s eszükbe sem jutott, amíg a téboly rájuk nem szállt. Utólag pedig ugyanúgy fogalmuk sincs róla, hogyan lehet végrehajtani azt, amit az őrület olyan könnyűvé tett.

Nincs bátorítóbb, mint a büntetlen bűn.

Nem a tetteinkkel, inkább a tettek mögött meghúzódó szándékkal ártunk. A szándék visz mindent.

Bármi történjék is, nincs visszaút. A bűnbeesést nem lehet egy tollvonással áthúzni. Soha nem találnánk vissza ahhoz az ártatlansághoz, intimitáshoz, ahhoz a bizalomhoz, amit eddig éreztünk.

Attól az embertől is óvakodj, aki nem hisz a démonokban. A jó és rossz szellemekben. Aki még azt is tagadja, hogy a gondolatainkban létezhetnek. Mert az ilyen embernek megkeserítik az életét.

Akik cinkossá váltak, ritkán vesznek össze.

Rájöttem, hogy elvesztettem a lelkemet, és hogy a lélektelenség gyönyöre pont abban rejlik, hogy már nem érdekel, volt-e egyáltalán.

Van mocsok, amely levakarhatatlan. Rászárad az emberre. És nem lehet lemosni.

Mindig eljön a pillanat, amikor valaki nem számol többé tettei következményeivel, a rá váró büntetéssel, hanem már csakis az ösztöneit követi.

Ezernyi mód létezik a tilalmak megkerülésére. Az ember kreatív, mindig talál kerülőutat.

Ritka pillanat az, amikor a jóindulat maszkja mögött megpillantjuk a hús-vér embert, annak legsötétebb árnyoldalaival együtt. És korántsem megnyugtató érzés, ha ez bekövetkezik.

Bárcsak szent lennék és angyal óvná léptemet, akkor a tűzbe ugorhatnék, és hamuvá porlaszthatnám minden bűnöm.

Hihetetlen dolgok történnek a börtönfalak mögött, mivel az ember annyira szívós faj. Bármihez képesek vagyunk alkalmazkodni. Ez az egyik oka annak, hogy a kemény büntetés önmagában semmit sem ér.

Néha úgy tűnik, a mélyszegénységből egy forgóajtón át közvetlenül a börtönben találja magát az ember. Mi építettük ezt a forgóajtót, és az adófizetők perverz mennyiségű pénzösszegeket költenek arra, hogy a börtönök tele legyenek.