Hagyni kell teret a változásnak és a véletlennek, mert szerintem az egyik legrosszabb az, ha az ember gondol magáról valamit, kitalál saját magának egy képet önmagáról, és ahhoz alkalmazkodik. Én nem akarok semmilyen képet felépíteni vagy sugározni magamról, nem akarom eldönteni, hogy milyennek lássanak mások.

Minden új dolog, ami határátlépésnek számít, sikert jelenthet. Az ember azt hiszi, hogy nem fog menni, aztán megpróbálja, és sikerül!

Nem a díj az igazi eredmény, hanem ha egy jelenet jól sikerül, és ha a figurán keresztül önmagamról is tudok mondani valamit. Olyan ez, mint amikor az ember akkora őszinteséget vág valakinek az arcába, hogy senki nem hiszi el, és ez már szinte jólesik - állok a színpadon vagy a kamera előtt, játszom a szerepem, és csak én tudom, hogy bizonyos mondatok vagy gesztusok rólam szólnak, titokban elárulom magam.

A zene képes nagyon befolyásolni az embert. Nem jó tehát hosszú távon rákattanni egy zenére, mert egy idő után nem inspirál, csak befolyásol.