Az embernek nincs más választása, a kezébe kell vennie a sorsát a régi bölcsességek alapján.

Vannak olyanok, akik tévedhetetlenül megérzik az erőt és az érett gondolkodásmódot a többi emberben. Tudják, kivel érdemes kezdeni.

Miről ismerhető föl az intelligens ember? Hát arról, hogy gyorsan kapcsol, átlátja az adott élethelyzeteket, alkalmazkodik hozzájuk, és kreatív módon a maga hasznára kombinálja a különböző tényezőket.

Ha valakinek a kezébe adunk egy kis hatalmat, akkor azzal garantáltan élni is fog, főleg, amikor már rákapott az ízére. Ha egy kicsit vissza is él vele, hát annál jobb, mivel így egyre inkább ragaszkodni fog a pozíciójához, nem akar a kiszolgáltatottak szintjére visszasüllyedni, és ezáltal ő maga is irányíthatóbbá, sőt kifejezetten zsarolhatóvá válik.

Az emberek túlnyomó többsége csak megy előre leszegett fejjel, és nem veszi észre, hogyan zajlik az élet, fogalma sincs, mi mit jelent. A képességeik általában kimerülnek abban, hogy a közvetlen környezetükben evickélő többi embert figyelik, és ha könnyedén követhető viselkedési sablonokat látnak, akkor azokat lemásolják. Azt szajkózzák, amit a kollégájuk a munkahelyen, úgy beszélnek, ahogy a sorozatok szereplői a tévében, arra a pártra szavaznak, amelyikre a baráti körük vagy a családjuk. A tömeg egyszerűen képtelen elválasztani a fontos dolgokat a lényegtelenektől, sőt még azoktól is, amik kifejezetten a saját életüket rombolják. A magamfajta ember, aki odafigyel a részletekre, aki átlátja az ok-okozati összefüggéseket, és mindezt a saját hasznára tudja fordítani, csak nyerő lehet egy ilyen rendszerben. Aki pedig igazán beleszövi az életét a folyamatok anyagába, az fölismeri a csomópontokat is, azokat a lehetőségeket az életben, amik mellett majdnem mindenki más elmegy.

Az emberek jó része semmi másra nem vágyik, mint hogy valami egyszerű és misztikus módszert adjunk el nekik, olyan csodaszert, amire mindig is vágytak. Ha látják megtestesülni, mindenüket oda fogják adni érte.

Semmi sem marad következmények nélkül. Aki rabszolgaként él le egy fél életet, az nem is jut el a másik feléig.

Az igazi tehetség, a szabad ember nem másoknak dolgozik, nem teremt másoknak tőkét, nem működtet olyan szervezeteket, amik gyakorlatilag teljesen fölöslegesek, mert csak mások érdekei hozták létre őket. Aki függetleníti magát a hűbéri lánctól, és a saját értékrendje szerint a saját világát építi, az nem engedi, hogy jelentés nélküli, megcsontosodott koncepciók szerint mások sorolják be valamelyik konvencionális rendszerbe.