Belénk van kódolva az önfeláldozás képessége. Fantasztikus adománya ez az embernek, nem a degeneráció jele. Hidd el, nem veszett ki belőlünk a legmagasabb rendű segítőszándék.
Az emberi világ napjainkra hihetetlenül összeszűkült, nem csak az információk jutnak el hozzánk nagy sebesen akár a Föld túlsó feléről is, hanem bizonyos jelenségek és azok következményei is. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és nem lehetünk csupán nézői az eseményeknek.
Csakis az egymás felé irányuló gondolkodás és szemlélet teheti kerek egésszé, valóban teljessé a globalizáció elkerülhetetlen folyamatát.
Szeretni csakis az képes, aki egyensúlyban van önmagával. A torzulás mindig önmagunkban kezdődik, aztán szép lassan szétterjed körülöttünk.
Amikor még nagyon az elején vagy a dolgoknak, elvállalsz mindent, és sokáig mindent akarsz, de aztán eljön az idő is, amikor elkezdesz válogatni.
Az ember születésénél fogva birtokosa lett a szabad akaratnak, de hogy ne maradjon kontroll nélkül, tetteinek iránytűjeként az isten felruházta lelkiismerettel.
A gondolkodás nagy mesterei mindig szerények, és mindig készek újat tanulni.
Különös vallás a buddhizmus, mert tulajdonképpen nem is vallás, hanem olyan hitrendszer, amely nincs tele mitológiával.
Az életet csak úgy, egyfajta bölcsességgel érdemes végigcsinálni, mintha kívülállóként nézné az ember.
Minden dolog az önismerettel kezdődik, hiszen a világ aligha ismerhető meg önmagunk megkerülésével.