A szó szoros értelmében mezítelen valóságukban senki sem szemlélheti a dolgokat. Amely napon ez megváltozik, az a világ végének, a végső kinyilatkoztatásnak a napja lesz. Addig is a valóság hű észlelésének tekinthetjük, ha sejtelmes árnyékok között legalább a világnak mintegy vázát... felismerjük. Sokan, talán az emberek többsége... szavait, véleményét követi valaki másnak, alvajáróként kél át tulajdon életén, s lázálmától nem lát meg semmi mást. Amit pedig lángelmének nevezünk, nem egyéb, mint valakiben megnyilatkozó fenséges hatalom, mellyel rést hasít e képletes ködön, s azon általtekintve a valóságnak egy-egy új, hiteles részletét fedezi fel, míg maga fogvacogva áll mezítelenül.
Az igaz szerelem, amely mélyen az ember lelkében gyökerezett, valószínűleg nem múlhat el. Ellene lehet a világ. Elválaszthatja a szerelmeseket a távolság. Így a táplálék nélkül szűkölködő szerelem olyanná lesz az érzelmek között, amilyen a lassú szivárgás vagy a búvópatak a vizek között. Elfogyni azonban nem fog. Az érzelem lényege szerint csorbítatlan marad... Nincs egyéb jel, melyről inkább megismerni az igaz szerelmet, mint az, hogy a szerető a szeretett lénynél van, oly tapintható közelségben, mely szorosabb a térbelinél, együttlét ez életre és halálra.
Személyiségünk sarkkövét és fundamentumát korántsem nézeteink vagy élettapasztalataink alkotják, nem is vérmérsékletünk, hanem... valami, mely előtte jár mindezeknek. Sokkal inkább, mint bármi másra, arra születtünk, hogy elfogadjunk vagy elutasítsunk dolgokat.
Gyűlölni olyan, mintha gondolatban megölnénk azt, akit gyűlölünk, elvben megsemmisítenénk, elvitatnánk jogát a puszta vegetálásra is. Gyűlölni valakit annyit jelent, hogy szálka szemünkben az is, hogy él... nem elégíthet ki más, csak ha ő eltűnik és nincs többé.
Akire a szerelem irányul, annak elegendő belepillantania a szerelmes szemébe, hogy igazi mivoltában lássa magát. A szerelmes pillantása... ugyanolyan pusztító, mint az istené... aki valóban szerelmes, ijesztővé válik. A szeretett lény elriad tőle, rettegve menekül - fél a szerelmestől. Megsejti benne a feltoluló semmit.
A múlt nem azt mondja meg nekünk, hogy mit kell tennünk, hanem, hogy mit kerüljünk el.
A gyűlölet egy olyan érzés, ami az értékek kipusztulásához vezet.
Az igazi varázspálca a gyermek tulajdon elméje.
Minden nacionalizmus zsákutca. Próbáljuk csak meg a jövőbe vetíteni őket és meglátjuk, hol a határuk. Onnantól aztán nincs kiút. A nacionalizmus mindig a nemzetalkotó elvvel ellentétes mozgás. Kirekesztő jellegű, míg a nemzetalkotó elv befogadó. A konszolidáció korszakaiban mindazonáltal pozitív érték és magas szintű norma a nacionalizmus. De már minden nagyon is konszolidálódott, a nacionalizmus már csak hóbort, s ürügy, ami csak arra jó, kitérjenek egyesek az alkotás és a nagy feladatok elől. Az, hogy milyen eszközökkel él, és hogy miféle embereket lelkesít, ékesen bizonyítja, hogy a nacionalizmus a történelmi teremtő munkának épp az ellentéte.
Egy nép történelmében döntő tényező az átlagember.
A rácsodálkozás a megértés kezdete.
Életünk során nem csak azok a dolgok befolyásolnak bennünket, amelyek megtörténnek velünk, hanem azok is, sőt, talán azok jobban, amelyek nem történnek meg velünk.
A technika erőfeszítés annak érdekében, hogy elkerülhessük az erőfeszítéseket.