A Sátán felfedezése vagy kitalálása az emberiség egyik legzseniálisabb teljesítménye volt. Legalábbis azoké a civilizációké, amelyek kialakították ezt a mítoszt. A gonosz és a szenvedés elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközévé és fegyverévé vált. Olyan eszközzé, amelynek segítségével a nyugati civilizációban élő ember sikeresen csökkentette a gonosz jelenlétéből származó szorongást és félelmet.

Az emberi történelem tulajdonképpen tanulási folyamat, amelyben a gonosz csak arra szolgál, hogy próbára tegyen minket, és továbbvezessen a szeretet, az erény és a bölcsesség útján. A gonosz fokozatosan kiküszöbölődik majd az emberi világból.

A keresztség volt az egyik legfontosabb fegyver a gonosz ellen. A keresztény hit szerint a kereszteletlen ember a "démonok áldozata" marad. A hagyomány szerint egyébként a keresztség a hajdani vörös-tengeri átkelés csodáját is idézi. A keresztség szentségének oltalmában a hívők átjutnak a világi élet veszélyes vizein, de az ördög belefullad a vizekbe, ahogy annak idején a fáraó hadserege fulladt bele az összecsapódó Vörös-tenger hullámaiba.

A gonosz jelenléte a világban a kezdetektől fogva alapvető élménye lehetett az embernek és az emberi közösségeknek. Ez magyarázhatja azt a buzgalmat, amellyel az emberek mindenkor igyekeztek kiűzni életükből és világukból a gonoszt. Minden lehetséges és lehetetlen eszközt felhasználtak erre a célra. Története során mintha állandó ostromállapotban élt volna az emberiség.

Kétezer éven át a Sátán otthonosan mozgott a nyugati civilizáció képzeletvilágában. Ő volt az egyik főszereplője a civilizációnk hátterében folyó kozmikus drámának. De bejáratos volt - az ösztönök és kisértések hátsó kapuján át - mindennapi életünkben is. Civilizációnk gyökeresen más volna, ha az emberi félelem és remény annak idején nem teremtette volna meg rettenetes és csábító, fenséges és démoni figuráját.

A vásárlóközpont amorális világ. Triviális módon ugyan, de túljutott a jó és a rossz ellentétén. A hagyományos és modern társadalmakban az emberek viselkedését és cselekedeteit morális törvények szabályozták. Arra ösztönözték őket, hogy zabolázzák meg ösztöneiket s vágyaikat, illetve alakítsák át őket emberileg és társadalmilag hasznos erőkké. Azzal, hogy arra biztatja az embereket, hogy fenntartás nélkül éljék ki minden ösztönüket és vágyukat, a Sátán voltaképpen bezárja őket ösztöneik ketrecébe. Megfosztja őket szabadságukól és az emberré válás esélyétől.

A katedrálisok is és az autók is tulajdonképpen az emberi biztonság és szabadság szuggesztív szimbólumai. A katedrálisok védelmet nyújtottak a hívőknek mind a fizikai, mind a lelki veszélyekkel szemben. Ezt teszik az autók is. A maguk hermetikusan zárt belső terében védik az embert a természet erőivel szemben, de védik lelkileg, pszichológiailag is azzal, hogy kizárják a külső világ zajait és gondjait, fizikai és társadalmi problémáit, és néhány percre-órára az egyedüllét szent meghittségét biztosítják nekik.

A szimbolikus képzelet számára mindenkor rendkívül fontosak voltak a geometriai formák és számszerű arányok. Nem volt ez idegen a teoretikus gondolkodástól sem. Azt is mondhatnánk, hogy a filozófiai és matematikai gondolkodásnak is van egy mitikus dimenziója. Nemcsak a filozófiai, hanem a matematikai gondolkodás mélyrétegeiben is ott van, vagy ott lehet az a vágy, hogy a mindennapi élet rendezetlensége alatt felfedezze az univerzum láthatatlan, de lényegbeli rendjét és rendezettségét.

A templomok és a katedrálisok a szent enklávék végső szimbólumai, Isten tartományai a földön, az ember mikrokozmoszai egy idegen világban. Az emberek mindent elkövettek annak érdekében, hogy ezeket a mikrokozmoszokat a lehető legtöbb módon és eszközzel megvédelmezzék. Azzal, ahogy a templom vagy katedrális helyét kiválasztották, az alaprajzzal és a templomok belső beosztásával, a felületek mintázatával, a beszentelés ceremóniájával, Isten szimbolikus jelenlétével és így tovább.

A ház a par excellence emberi világ. A mi világunk, mert mi építettük. Emberi mértékkel mérve a ház építése az, ami legközelebb esik a világ isteni teremtéséhez. Az otthonomban én vagyok a teremtő és az úr. Én mondom azt: legyen világosság, és valóban a következő pillanatban kigyulladnak a fények. Én határozom meg a napot és az éjszakát, én tűzöm ki a csillár csillagjait ebben a mikrovilágban. Nemhiába van a háznak és szobának "mennyezete". Az én házam az én univerzumom. Az, hogy én a házamból látom a világot, és a világ nem lát engem, már-már isteni helyzet és hatalom.

Sok civilizációban tekintették az épületeket, elsősorban az otthonokat és a fontosabb középületeket a világ közepének, amelyek így e központi helyüknél fogva a biztonság és a jelentőségteljesség érzésével töltötték el lakóikat.

A kert védett enklávé, fallal vagy kerítéssel, illetve sövénnyel körülvett, zárt terület. Szentély, amelyben az idegen világ emberi világgá szelídült. A természetnek, illetve a külső világnak csak azokat az elemeit és lényeit engedjük be, azokat tűrjük meg benne, amelyekkel nem állunk hadilábon; amelyek kényelmünket szolgálják, és gyönyörködtetnek. Minden más élőlényt kizárunk belőle, vagy ha behatolnak, elpusztítunk.

A kert a mi saját világunk, egy általunk teremtett és általunk ellenőrzött világ. Rendezett és harmonikus univerzum, szemben a rendezetlen és diszharmonikus külső világgal. A kert egyike annak a ritka pontnak az életünkben és az univerzumban, amelyeket valóban rendben és ellenőrzésünk alatt tudunk tartani.

A "szentség" tulajdonképpen Isten jelenlétét jelentette egy adott tárgyban, egy adott helyen vagy az ember életében. Isten jelenlétét egy profán világban. Az igazi, autentikus lét jelenlétét egy nem autentikus, nem igazi univerzumban. A szentelt hely tisztás volt az idegen világ vadonában; Isten hídfője ebben a világban. Ablak a transzcendenciára. Mikrovilág, amely az Isten jelenléte által a szabadság és a biztonság, az értelmes és autentikus lét tartományává vált egy idegen világban.

Az emberek saját maguk képtelenek lettek volna megteremteni a maguk számára a maguk világát. Szükségük volt az isteni segítségre és védelemre. Könyörögni kellett a jóakaratú szellemekhez és erőkhöz, vagy kényszeríteni kellett őket arra, hogy védjenek meg minket. "Ablakot" kellett nyitni Istennek, hogy leszállhasson az égből, és felkereshesse ezt a szentelt helyet, hogy beköltözzék a fizikai világnak erre a pontjára, amely az ő jelenléte által szentelt hellyé vált. Az isteni lét és az igazi, hiteles emberi lét szentélyévé.