Mindnyájunkban ott dereng az igaz és jelenlevő élet emléke, valahányszor egy kínos álom a képzelet és őrjöngés világába vet minket. Küszködünk az éjszaka agyrémei és rettenetei ellen, s közben érezzük, csak lidércnyomás az egész, és erőlködünk, hogy felébredjünk; de mintha egy ellenséges hatalom ragadna meg újra és újra, hogy visszalökjön a borzalmas tehetetlenségbe, ahol egyre gyászosabb képek, egyre gyötrőbb fájdalmak ostromolnak és kínoznak.

A szerelem a leggyengébb lénynek is erőt ád.

Isten nem akarja, hogy az ember megtagadja a való élet érzéseit és tudatát, és túlságosan gyakran egy eszményi világ bizonytalan szemléletébe emelkedjék. Az effajta mámort a gőg és a tétlenség büntetéseként, őrület és dührohamok követik.

Nem a kicsapongás féktelensége, hanem az együttélés egyszerű öröme kapcsol legszorosabban a nőkhöz.

A halál elsuhan majd közöttünk, de csak látszólag választ el bennünket, hogy aztán az örökkévalóságban egyesítsen.

Sok hibád van ugyan, de lehetőséged is, hogy legyőzd őket; mert benned olyan képességek vannak, amelyeket sem az oktatás, sem a munka nem adhat; megvan benned az, amit sem a rossz tanácsok, sem a rossz példák el nem vehetnek, a szent tűz... a lángész lobogása! Ez a tűz, sajna, semmit sem világít meg, a lángész terméketlen marad... mert látom a szemedben, ahogy a hangodból is éreztem, hogy nem ismered az igazi művészetet, nem hiszel a nagy mestereknek, nem tiszteled a nagy alkotásokat; a dicsőséget szereted, csak a dicsőséget, és azt is csupán önmagadért.

Egy kevéssé tetszetős arc egyre jobban elveszíti a tetszés képességét. Aki hordozza, közönyös lévén a többieknek, önmaga iránt is közönyössé válik, nemtörődömsége kiül az arcára, és egyre jobban taszítja mások tekintetét. A szépség viszont állandóan figyeli, díszíti, óvja, szemléli, és talán így is mondhatjuk, egy folyton előtte lebegő, képzeletbeli tükörbe vetíti magát. A rútság elfelejti és elhagyja magát. De kétféle rútság van: amelyik szenved, és a düh meg az irigység fegyverével tiltakozik a külvilág véleménye ellen: ez az egyedüli, az igazi rútság; a másik viszont jámbor és gondtalan, belenyugszik sorsába, nem kerüli és nem hívja ki az ítéletet, és így, ha a szemnek nem, legalább a szívnek tetszik.

Akit nem szeretnek, mindenütt egyedül van.

A szerelemre nincs szükség a házasságban, vonzalom ez és gyengédség; nem mennykőcsapás, álmatlanság, féltékenység, oktalan gyanakvás, elviselhetetlen uralkodni vágyás és mindazok az egészségtelen és ostoba dolgok, amelyeket regényeitek szerelemnek neveznek.

Az életben egyetlen boldogság létezik: ha szeretsz és viszontszeretnek.

Az asszony akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát.