Néha arra gondolok, jobban örülsz, ha néma vagyok. Hogy csak egy cuki baba vagyok a számodra, és úgy hagysz majd el, ahogy az ember eltesz egy babát, miután játszott vele. De vannak olyan pillanatok is, mikor úgy érzem, ugyanúgy szeretsz, ahogyan én téged, és ami köztünk történik, az csoda.

A szerelem bonyolult, és ami a legrosszabb, kiszámíthatatlan.

Fontosak a találkozás körülményei is, tudjuk, hogy könnyebben lobbanunk szerelemre, ha már felkavart egy másfajta érzelem, mint mondjuk a meglepetés, vagy akár a félelem vagy az együttérzés.

Az igazi szerelem az, ha az ember nem érez kísértést a hűtlenségre.

Csodálatos, ha a másik magától ért minket, de tudni kell segíteni is azzal, hogy kifejezésre juttatjuk az igényeinket.

Az a boldogság, hogy a másikat boldoggá tesszük, a gondolat, hogy velünk olyan csodálatos pillanatokat él át, amelyekben nélkülünk nem lett volna része, hogy fényt vittünk az életébe, ahogy ő is a miénkbe.

A nők még akkor is szeretnek álmodozni a szerelmes érzésekről, mikor éppen szerelmesek.

Néha azzal veszekszünk a legtöbbet, akit a legjobban szeretünk.

Szeretlek, mert anélkül, hogy tudnék róla, ugyanazokat az érzelmeket váltod ki belőlem.

Az érzések... olyanok, mint a színek, nehéz őket elmagyarázni.

Boldogság lenne, ha egyszerre több nőt szerethetnénk. A baj ezzel persze az, hogy a nők nem értenének vele egyet.

Ha az ember gyakran gondol valamire, attól egyre kevésbé fél.

A szerelem az, ha rögtön megérezzük, mikor a másik boldogtalan.

A tökéletes az lenne, ha valakit a gyengéivel és hibáival együtt szeretnénk, egyszerűen mert az, aki.

Tud az ember szenvedni a szerelemtől. Éjjel-nappal, folyton csak arra a valakire gondol, aki nem akarja őt többet látni, tépelődik, mi a jobb: írni neki, felhívni, vagy csendben viselni az álmatlanságot.