A régi görögök azt gondolták, hogy a Napot Apolló isten viszi az égbolton egy tüzes szekéren. Azt is gondolták, hogy a tengernek, a hegyeknek, de néha még a termetesebb fáknak is szelleme van. Minden komplex jelenség mögött értelmet képzeltek. Pedig az értelem a komplex jelenségek egészen kicsi tartományára jellemző csak. Az állatok egy részére, meg az emberre. Egy galaxis is roppant bonyolult, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy értelmes. A növények is egészen jól elboldogulnak értelem nélkül. Az ember értelme arra való, hogy a saját világában eligazodjon. Nagyon felületes az, aki azt hiszi, hogy ha van az embernél bonyolultabb létező, akkor az feltétlenül valamiféle személyiség. Naiv dolog Istent egy emberhez hasonlítani, aki örül, haragszik, bosszút áll, jutalmaz és büntet, a tanítások szerint meglehetősen szadista módon. Akkor mindjárt azt is képzelhetjük, hogy lélegzik, eszik, ürít, és időnként hascsikarása van.

Az ember ősei kis csoportokban élő lények voltak. Az emberré válás folyamata során ezek a kis csoportok közösségekké alakultak. A közösség kialakulása azt is jelentette, hogy az embernek már nemcsak arra volt szüksége, hogy önmagában, a saját maga erejében, ügyességében higgyen problémái megoldása során, hanem arra is, hogy valamilyen nála magasabb rendű létezőben - és ez éppen a közösség volt - is hihessen. A közösség védte, segítette félelmében, betegségében, sebesülésében, megosztotta vele élelmét. Az az elme, amely ezt fel tudja fogni, amely képes hinni egy nála magasabb rendű létezőben, amely előtte is volt, utána is lesz, az természetesen, mellékhatásként el tud képzelni más, örökéletű, nála hatalmasabb létezőket is, így démonokat, tündéreket, Istent. Nincsen ebben semmi különös. De nagyon felfuvalkodott elme az, amely azt is képzeli, hogy egy ilyen magasabb rendű lény, amelyet elképzel, legfőképpen azzal törődik, hogy vele, az emberrel mi lesz. Különös nagyképűség azt hinni, hogy egy ilyen lény, ha lenne, hasonló az emberhez, és szándékai, gondolatai megismerhetőek.

Azzal, hogy a természet mögé egy alkotót képzelünk, csak eltoljuk a problémát, a megmagyarázhatatlant. Semmivel sem jutottunk közelebb a létezés problémájának megértéséhez. A természet őseredete vagy egy Isten őseredete egyformán megoldhatatlan kérdések.

Hihetetlen szemétség a 21. században, hogy egy ország, amely szórja a pénzt különböző célokra, nem tudja megoldani, hogy az a néhány százezer gyerek minden nap kapjon meleg ételt. Erre nincs elfogadható magyarázat vagy védekezés. Az egyik ok, hogy a döntéshozók nem érzékenyek a gyerekproblémákra. Ha a döntéshozók fele nő lenne, akkor lehet, hogy kevesebb stadion és több bölcsőde épülne.

Van állati kommunikáció is, de az állatok csak érzelmeket tudnak kommunikálni. Az ember viszont a nyelv segítségével gondolatokat képes átadni a másiknak. Ez jelentett hihetetlen előrelépést és új utat. Az állati tapasztalat mindig egyedi. Attól okos egy állat, hogy a saját környezetében szerez tapasztalatokat. Az ember a tapasztalatokat beburkolja egy gondolati köntösbe, amit hiedelemnek nevezünk, és ez a hiedelem átadható. A társainknak nem kell ugyanazt megtapasztalni a felhasználáshoz.

Egy olyan helyzetben, amikor elfoglal valaki egy országot, másnap neki kell a közellátást biztosítani, nem úgy van, hogy bemegyünk, és mindenkit megölünk. Ma annak, hogy egy területet, és a lakosok vagyonát elvesszük, már egyszerűen nincs értelme.

A politikusok mindig szeretnek egy csoportot megjelölni, ami ellen az agressziót könnyű kiváltani. Ha van ilyen csoport, és nagyon jól megfogalmazható, hogy miért őket utáljuk - például bevándorlók, menekültek, háromfülűek csoportját tudnám leginkább említeni - ez mindig egy politikai eszköz, és nincs valós tartalma.

Nincsenek apró élményeitek, amelyek elmesélve már csak olyanok, mint a préselt virág, szagtalan, nedvtelen, formátlan, élettelen, de ha megtartja magának az ember, akkor élő, eleven, fontos, csak az övé?

A gondolatok, érzések, ismeretek megosztása éppen olyan fontos és élvezetes, mint a megszerzésük.

Az ember megadja a módját. Felépít egy szép, nagy konstrukciót tele érzelmekkel, vágyódással, közös rítusokkal, amit szerelemnek hív, és csak azután jöhetnek a gyerekek, ha egyáltalán jönni akarnak.

Minden dolog lényegéhez hozzátartozik a saját története is. Ha most valamilyen csodamasinából hirtelen előállna egy hozzád teljesen hasonló, molekuláról molekulára azonos Testvérke, akkor benneteket csak a történetetek különböztetne meg. Neked van egy hosszú és gazdag, megélt történeted, neki pedig csak annyi a története, hogy összerakták egy masinában.

A szabadság nem azt jelenti, hogy valaki azt csinál, ami éppen az eszébe jut, hanem azt, hogy választ a lehetőségek közül.

A nagy találmányok többnyire csak alkotóik fejében működnek tökéletesen, mert abban a fejben minden rendelkezésre áll az eszményi működéshez, és semmi sem zavarja azt.

Nagy emberek hatalmas épületeket, számítógépet, 3D-s televíziót, mobiltelefon-hálózatot, alkotmányt meg párthűséget képzelnek el, és milliókat vesznek rá, hogy csatlakozzanak az ő hiedelmeikhez, aztán láthatjuk, hogy a hiedelmek valósággá válhatnak, épület, komputer, alkotmány és párthűség lesz belőlük. Nincsen felemelőbb és veszedelmesebb dolog a világon az emberi képzeletnél.

Ha egy társadalomban, mint történetesen a mienkben, minden felfordult, és csak lassan alakulnak ki a mindenki által elfogadott és a rangsor közel azonos helyére sorolt erkölcsi szabályok, igencsak fontos lenne, hogy a jogalkotók megfelelően átlátható és következményeiktől nem elválasztható szabályokat készítsenek, mert másként egy rossz irányú társadalmi tanulási folyamat indul be. Az emberek azt tanulják meg, hogy az adott szabálynak nagyon alacsony a rangja, és eszerint fogják kezelni. A stabil társadalmakban sokszor a rossz szabályokat is betartják, mert már kialakult az erkölcsnek, az általános társadalmi szabálykövetésnek azon módja, amely magát a szabálykövetést már önmagában is magas szintre helyezi az értékrendben.