Voltak sikeres társadalmak. Az adott időpontban mindig azt gondolták, hogy most sikerült: remek vezető, remek szervezés. Aztán eltelt száz év és nincsenek sehol.

A racionalitás mindig csak a hogyanokban jelentkezik. Ha valamit meg kell csinálni, akkor annak a módjában lehet alkalmazni a racionalitást: hogyan kell eljárni, hogyan kell megszervezni. Vannak viszont a miértek is. Arra már nem tudnak válaszolni.

Én evolúcióval és humán etológiával foglalkozom. Ezer években mérem azt, hogy valami sikeres-e.

Az összes élelmiszert fel lehet nagyítani, ez nem okoz gondot bennünk, csak jobban kívánjuk. De egy csecsemőt már nem, mert a húszkilós babát torzszülöttnek és visszataszítónak látjuk. Itt működik a genetikai korlát. Ha ezzel szemben egy óriási sonkára nézünk, abban nem lenne semmi visszataszító. A hatalom sajnos olyan, mint a sonka.

Mindig mulatok, amikor az amerikai filmekben az elnököt úgy ábrázolják, mint aki tényleg dönt dolgokról. Már rég összeomlott volna a világ, ha tényleg így lenne. Egy ember nem rendelkezik annyi információval és nem ért annyira hozzá, hogy döntsön. Vannak nagyon jól kidolgozott szervezetek, amelyek feldolgozzák az információt, és elkészítik a döntést, és az elnöknek két-három szinte teljesen egyforma döntés közül kell választania.

Az embernek szembe kell néznie saját magával, hogy mi az, amit meg tud csinálni, és mi az, amit már nem, miért legyen megelégedve azzal, amit megcsinált, és miért ne keseregjen azon, hogy a másiknak milyen jó.

A társadalom mintákat állít, de nem biztos, hogy ezek jók és igazak, és követésre valók, meg kell tanulni értékelni, hogy eldönthessük, hogy amit látunk, az jó-e vagy nem.

Minden kultúra, minden kulturális nemzet meg akarja tartani magát, ez érthető, de ez idézi elő a túlnépesedést. Másrészt a mennyiséggel szorosan összefügg az életminőség. Én habozás nélkül egy ötmilliós, hajléktalanokat és nyomorgókat nem ismerő nemzetre szavaznék, a húszmilliós nyomorgóval szemben.

Veszélyes illúzió, hogy ami nincs tiltva, azt szabad. E mögött az a hit áll, hogy az ember erkölcsösnek születik, és tudja a szabályokat, tehát felesleges megtanítani rájuk. Csakhogy ez nem igaz! Nincsenek olyan erkölcsi szabályok, amelyek minden kultúrában megtalálhatóak. Ami univerzális, az mind biológia. Az ember tanulással válik társadalma részévé, a szocializáció kényszerekkel történik.

A kultúra egymással funkcionális kapcsolatban lévő és összehangolt viselkedésmódok, tilalmak és szabadságok rendszere.

Ma már nem tudást kell adni a gyereknek, mert a környezet már olyan tudásrészletekkel látja el, ami nem létezett 50 évvel ezelőtt, és a gyerek nem úgy jön be az iskolába, hogy a tanító néni fogja neki felfedezni a világot, ma már neki csak egy kis eligazítás kellene. Sajnos azonban úgy tekintenek rá, mint aki semmit sem tud. Így nem megy.

Ne az öregek sérelmeiből, bűneiből, rossz példáiból adódjon a jövő, hanem ifjúságból, szabadságból és új közösségekből.

A kutya körülbelül olyan állapotban van most, mint az ember volt, amikor még nem tudott beszélni. Már szeretne kommunikálni, már érdekli, hogy a másik mire gondol, és már szeretné jelezni, hogy ő mire gondol - de nincs meg erre az eszköze.

Az evolúció eddig úgy működött, hogy sok változat van valamiből, és akkor szelekcióval néhány marad. Egy embernél intelligensebb program viszont valószínűleg képes lesz saját magát javítani, ami azt jelenti, hogy felgyorsul az evolúció, kiszámíthatatlan, hogy mi lesz.

Mint minden emberi aktivitásnak, a tudománynak is vannak olyan elképzelései, amelyek az adott kultúra és kor szempontjából nem a legtökéletesebbek. De nagy hiba lenne, ha ezeket le akarnánk nyesegetni.