Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

Harccal jön minden ember
S minden harcnak bánat a vége,
Ne legyek most már többé
Senki élőnek ellensége.

Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér a bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Megálljatok, kínok, sebek,
Ne siessetek.
Meghalok én szépen, szabállyal,
De beszédem van a Halállal.

Fölpattant, nagy, halott szemeink
Kérdve világítják az éjünk:
Miért nem voltunk jók egymáshoz,
Amikor éltünk?

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

Hetedhét országban
Nem találtam mását:
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.

Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.

S tornyosan tornyosulnak
Vétkeink vert felhői,
Hangosan szitkozódnak
Multunk leselkedői,
Kik csak azt tudják, hogy hazudunk.

Itt a szerelem áldott, könnyű,
Boldogan balga dolog,
Aki szeret kinézi párját
S nagyon reá mosolyog.

Kérdés, kísértés és titok.
Én azt várom: valaki majd
Hívni fog
S édes, meleg szájjal
Sugja meg majd, hogy ki vagyok.

Nincsen semmi, ami van,
Egy Való van: a Nincsen,
Az Ördög a rokonunk
S ellenségünk az Isten.