Az emberiséget számtalan súlyos probléma gyötri. Az ember elbukhat, és nem létre kárhoztathatja önmagát. De sokkal helyesebb volna, ha intelligenciáját arra használná fel, hogy elkerülje, vagy legalábbis késleltesse a kipusztulását.

A természet fütyül az esztétikára; bánja is, mit látunk mi benne rútnak vagy szépnek!

Nem lehetne azért egészen jól meglenni a Földön, ha nem élnének rajta emberek?

Mindannyian mást hiszünk arról, hogy hogyan értünk el ide. Isten teremtett minket. Földönkívüliek helyeztek ide. A villámlás nyomában születtünk, vagy térkapukon át érkeztünk. De végső soron a hogyan nem számít. Ez a bolygónk, a világunk, a Föld. Megjelentünk itt, eddig itt voltunk, és most is itt vagyunk. Te, én, mi mind, az egész emberiség. Nem fontos, miben hiszel, mi történt a kezdeteknél. De a vég! A vég fontos.

Minden csoda két napig tart. Régebben még három napig tartott, de azóta felgyorsult a világ.

A világ olyan, mint egy nagy hólabda, amely a hegyről lefelé gurul, és sohase felfelé, hogy semmivé göngyölődjék vissza: azzá, ami nem történt meg.

Fura egy világ van, az biztos, és mintha minden évtizeddel csak egyre furább lenne.

A világ olyan, mint egy ketrec, amely minden embert körülvesz.

Én nem értettem meg a világot. Próbáltam megtanulni a törvényszerűségeket, de a világ folyton rögtönöz, döntő szerepet enged a véletlennek.

Tudjuk, hogy a legtöbb csillag körül vannak világok is, de azt nem tudjuk, van-e valamelyiken élet. Az biztos, hogy a mi világunkon van, de ebből még nem derül ki, hogy ez normális-e vagy sem. Lehet, hogy az élet valamilyen különleges dolog, ami csak egyszer fordult elő, és a másik világokon nincs senki, aki ezen gondolkodhatna.

Az utolsó hideg időszak körülbelül tízezer évvel ezelőtt ért véget, és elég meleg van azóta, hogy az emberek írni és városokat építeni kezdtek. Most a világ egyre forróbb kezd lenni, mert megváltoztattuk a levegőt, és az több meleget tart magában. Lehet, hogy a melegedés még egyszer olyan nagy lesz, mint ami az utolsó hideg időszak óta volt, de ez nem egy ember élete alatt történik. Nem tudjuk, hogyan néz majd ki a föld száz év múlva, mert ilyet eddig még senki sem csinált.

A csillagok messze vannak. Olyan messze, hogy amikor nézzük őket, a múltjukat látjuk, hiszen a fény több év alatt ér csak ide, hozzánk. Az emberek néha azt mondják, a csillagok, amiket látunk, valószínűleg már meg is haltak, mire a fényük ideért. Ez nem igaz. A legtöbb csillag, amit látunk, csak néhány száz fényévnyire van. Szóval ne aggódj, a csillagaidnak valószínűleg kutya baja.

A csillagok úgy néznek ki, mint ha a tetőre festette volna valaki, de igazából olyanok, mint egy sötét tengerben mozgó porszemek.

Amikor a Nap nagyon nagyra nő, a széle eléri a Főidet, az beleesik a Napba, és elég. De emiatt most nem kell aggódnod. Ha az emberek a Nap halála után is életben akarnak maradni, addig sokkal több problémát kell megoldaniuk. A Nap növése miatt aggódni most olyan lenne, mintha attól félnél, hogy egyszer kinő egy fa ott, ahol éppen állsz.

A Föld múltját a kövekből ismerjük. A kövek szintekben fekszenek egymáson, és ha a világ különböző (és különböző korú) részein megnézzük ezeket a szinteket, össze tudunk rakni egy történetet, ami a világ kezdetéig nyúlik vissza.