Mindegy, mennyi mindent látott már az ember, a természet nem hajlandó kiszámítható lenni.

A főzés voltaképpen szeretetteljes és önzetlen tevékenység, ami a szakács számára is örömmé válik a hozzáértő vendég révén.

Ma az a normális, hogy felöltözöl olyan ruhákba, amiket azért veszel, hogy munkába járj, és átutazol a dugóban egy olyan autóban, amiért szintén fizetsz - hogy eljuss vele a munkába, amivel azt a pénzt keresed meg, amiből a ruhát és az autót veszed meg, és persze azt a házat, amit reggel otthagysz egész nap üresen, hogy dolgozz azért, hogy benne lakhass.

Sokáig tart megfőzni a legegyszerűbb ételt is, ha az ember figyelmét folyton eltereli a beszélgetés, az össze-összevillanó pillantások, a csábító érintések. És sokáig tart elfogyasztani az ételt is, ha az ember közben lassan beleszeret a vele szemben ülő férfiba.

Nem tudom élvezni a vasárnapokat, mert folyton ott motoszkál bennem, hogy másnap hétfő, és mehetek iskolába. Ugyan ki tudna jó étvággyal enni a kivégzése előtti estén?

Öt centi hó, az kábé olyan, mint amikor az ember húsz forintot nyer a lottón.

Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.

Csúnya zajban élünk. Feszültségben, veszekedésben, indulatokban, csikorgó közönyben és zenétlen, kellemetlen lármában.

Aki régóta jár rendszeresen kávéházba, a legtávolabbi asztaloknál folyó beszélgetéseket is meghallja, és meglátja, amit nem is lát. Mert kifejlődött a kávéházi pillanatok iránti érzékenysége, érzi a történeteket.

A kisegítő pultoslány mindent lát, mindent hall. Behúzott nyakkal, de hegyezett füllel dolgozza (mosogatja és törölgeti) át a kávéházi üzletmenet legmeghatározóbb eseményeit.

Ne becsüljük le a rutint, mert nélküle se autót vezetni, se borotválkozni, se krumplit pucolni nem lehet.

Kevés kínosabb dolog van annál, ha poháremelésnél valakinek üres a pohara.

A whisky néha elősegíti a bölcs gondolatok világrajöttét.

Ha megkezdődik a visszaszámlálás, annak sosincs jó vége.

Hogy a mosogatás kellemetlen volna, ez a gondolat csak akkor ötlik fel bennem, ha éppen nem mosogatok. Ha a mosogató előtt állok felgyűrt ruhaujjal és kezemmel a meleg vízben, akkor ez már nem is olyan rossz. Kiélvezem az időt minden egyes edénnyel, minden erőmmel rá, a vízre meg a kézmozdulataimra összpontosítok. Tudom, ha elkapkodom, csak hogy egy csésze teát ihassak végre, a munka terhessé válik, az idő pedig kárba vész. Ez azért nem jó, mert az élet minden egyes perce csoda.