A hasunkban pontosan erről van szó: felnagyítjuk magunkat, és minden idegent olyan apróra kicsinyítünk, hogy fel tudjuk venni őket, és ezzel a részünkké váljanak.

A fáradtság, meglehet, zavarja az agyunkat a munkában, a vékonybelünk viszont nagyszerűnek találja. Ő ugyanis akkor tud leghatékonyabban dolgozni, ha kellemesen ellazulunk. Ekkor áll ugyanis a rendelkezésére a legtöbb energia, és a vér nincs tele stresszhormonokkal. A nyugodtan olvasgató ember emésztési ügyekben sikeresebb, mint a feszült topmenedzser.

A feldolgozott termékeknek nagyjából a 80 százaléka hozzáadott cukrot tartalmaz. Evolúciótechnikai szempontból a testünk éppen most lelt rá erre a cukorraktárra, és mindent gyanútlanul felzabál, mielőtt cukorsokkos állapotban és hasfájósan elterülne a kanapén.

Míg vadászó és gyűjtögető őseink minden évben ötszázféle különböző őshonos gyökeret, fűszert és növényt ettek, mai ennivalónk nagyrészt 17 haszonnövényből áll. Nem csoda, ha a beleinknek meggyűlik a bajuk ezekkel a körülményekkel.

Vannak helyek, ahol a tudattalan határos a tudatossal. A nappaliban ülünk, és ebédelünk. Közben nem vagyunk tudatában, hogy néhány méterrel távolabb, a szomszéd lakásban egy másik ember ül, és szintén eszik valamit. Néha talán valami különös kaparászást hallunk a padló felől, és emiatt újból eszünkbe jut, ami a falakon kívül van. A testünkben is vannak olyan területek, amelyekről egyszerűen semmit sem tudunk. Szerveink egész napos munkájából semmit sem érzékelünk. Megeszünk egy szelet tortát: a szánkban még érezzük az ízét, a nyelés első centimétereinél még érzékeljük az állagát, aztán sutty!, eltűnik az étel. Innentől minden megszűnik azon a területen, amit tudományosan-tényszerűen simaizomzatnak nevezünk.

A böfögés vagy a szellentés talán undorítónak hat, de az ezeket kísérő mozgás olyan finom, mint egy balett-táncosnőé.

Napjában többször is meghalhatnánk. Rákot kapunk, elkezdünk penészedni, baktériumok falnak belőlünk vagy vírusok fertőznek meg bennünket. Az életünket mindennap megmenti valami. A furán növő sejteket megöli, a gombaspórákat kiirtja, a baktériumokat kilyuggatja, a vírusokat felaprítja. Ezt a kellemes szolgáltatást az immunrendszerünk nagyon sok parányi sejt segítségével nyújtja számunkra. Vannak szakértői, melyek felismerik az idegent, és vannak bérgyilkosai, gondnokai és vitalerendezői. Ezek kéz a kézben dolgoznak, és feltűnően jól csinálják.

Minél magasabb egy adott ország higiéniaszintje, annál több allergiás és autoimmun megbetegedés fordul elő ott. Minél sterilebb egy háztartás, annál inkább szenvednek a lakói az allergiától és egyéb autoimmun betegségektől.

Mikroszkóp alatt a baktériumokat csak világos pontoknak látjuk a sötét háttér előtt. De összességében többek ennél: minden egyes baktériumnak megvan a maga népe. A legtöbbjük jól nevelten ücsörög a nyálkahártyában, és edzi az immunsejteket, ápolja a bélbolyhainkat, megeszi, amire nincs szükségünk, vagy vitaminokat termel a számunkra. Mások a bélsejtek közelében vannak, piszkálják őket vagy mérgeket állítanak elő. Ha a jók és a rosszak aránya megfelelő, a rosszak megerősítenek bennünket, míg a jók gondoznak és egészségesen tartanak.

Sokszor nagyon nehéz megállapítani, hogy valakinek mi a baja. A tankönyvekben világosan körülhatárolt, vitathatatlanul felismerhető betegségekről olvas az ember. De a kórházban betegek fekszenek. Talán hallotta már azt a bölcs mondást, hogy sosem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani. És egy beteg ember sosem olyan egyértelmű és pontokba foglalható, mint egy betegség. Néha türelemjáték, néha bonyolult kísérletsor, és van úgy, hogy megfejthetetlen rejtély.

Apádnak is az a rohadt cigaretta. De hát honnan tudhatta volna? Hogy melyik legyen az utolsó szál? Te tudnád? Mert az nem úgy megy, hogy ezt még elszívom, de a következő, az már a méreg. Mind az.

A leghatásosabb diéta az, amit észre sem veszünk.

Senki nem gondolja, hogy a csomagolás, a megvilágítás vagy a tálalás be tudná csapni. Na jó, talán a többieket igen, de őt ugyan soha! Éppen ez teszi olyan veszélyessé az ész nélküli evést, hogy szinte soha nem vagyunk tudatában.

Az anyagcserénk hatékony: ha a testünknek sok táplálékot kell elégetnie, gyorsabban égeti zsírtartalékainkat, ha kevesebb étel áll rendelkezésére, takarékra áll, lassabban és nagyobb hatékonysággal éget. Ez a hatékonyság segített őseinknek túlélni az ínséges időket és a teleket. Ugyanez viszont nem segíti a modern koplalót. Ha túl keveset eszünk, testünk túlélő üzemmódra kapcsol, és még nehezebb elégetni a fölösleges kilókat.

Többnyire "mindent vagy semmit" alapon gondolkodunk a súlyvesztésről. Sok türelmetlen ember minden fölöslegtől egyszerre próbál megszabadulni, aminek következtében aztán semmit nem fogy.