A nők mindig örülnek a bóknak, még akkor is, ha illemtudóan elhárítják.
A nő a házasság révén ne "több" akarjon lenni, hanem boldog.
A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.
Az ember nem találhat meg mindent egy nőben. Újabb érv a többnejűség mellett.
Ha természetes az, hogy a nők erényesek legyenek, akkor nincs okod a gőgre, mert erényességed nem áldozat, ha pedig természetellenes, úgy nem büntethetsz megvetéseddel, amiért mi úgy élünk, mint ahogy az istenek kívánják!
A férfi más ember titkát jobban megőrzi, mint a magáét - a nő a magáét jobban őrzi, mint a másét.
A nő számára semmi a világon nem pótolhatja azt a veszteséget, ha úgy éli le életét, hogy senki se szereti, és nincs, akit szeressen.
A nő a boldogságtól fest szépnek és fiatalnak. A boldogságtól, hogy tudja, hatalma van ahhoz, hogy szeressen és szeressék.
Aki nő, az nő is marad, ez a természet rendelése; és maguk az evolúció törvényei is mintha fel lennének függesztve a nő hátrányára.
A nő tud néha egy mosolyával mindent s máskor egész lénye odadobásával semmit sem adni.
Az asszony a képzelhető legnagyobb varázslója a világnak; egy kacsintás, egy hízelgő mozdulat s azonnal levesz a lábunkról. Úgy kiforgat a saját természetes mivoltunkból, mint semmiféle varázsvessző sem.
Én mindig csak azt kerestem a nőben, hogy szíve legyen, jó lelke legyen. Nem bánnám, ha akármilyen szegény, akármilyen egyszerű származású, de egész szívet adjon nekem, miképpen én is egész szívemet adom a leánynak, akit életem társául választok.
Nekünk, özvegyasszonyoknak az az egy jó megvan az életünkben, hogy nincs már, aki parancsoljon.
A férjes asszonyok, az anyák, az özvegyek, a nagymamák egy másik embercsoporthoz tartoztak, amely nem a megélt évek számával mérte az életkorát, hanem azzal, hogy még mennyi idő van hátra a sírig.
A nők számára csak két korosztály létezett: az eladósor, ami legfeljebb huszonkét éves korukig tartott, és az örök hajadonok: a vénlányok kora.