Az igazság vallási kérdésekben egyszerűen az a vélemény, amely fennmaradt.
A kereszténység a pogányság elűzésével spirituális űrt teremtett - és ami maradt, az csak a materializmus és egy jelentékeny tartalmat nélkülöző vallás.
Az igazságnak nincs szüksége arra, hogy az emberek egy helyre gyűljenek imádatára.
Én nem úgy tekintem magát, mint egy bizonyos személyt, hanem mint korának szimbólumát. Maga a gondolkodás korának terméke, nem pedig a hit koráé. Ezt az egyházat réges-régen, a hit korában építették. Azóta beléptünk az intellektuális haladás korába, és már nem hisznek semmiben, ami túl van az értelem határán.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében.
Ha az embereknek dolgait vizsgálom,

Azt a jó, bölcs, igaz Istent nem találom...
Isten ma már nem magyarázat semmire, hanem inkább olyasvalamivé vált, aminek önmagában van szüksége elképesztő mennyiségű magyarázatra.
A vallást történelmi szempontból nézni annyit tesz, mint szétrombolni.
A világon minden hit koholmányokon alapul. Ez a hit meghatározása: elfogadni azt, amit igaznak gondolunk, de nem lehet bizonyítani.
A kereszténység biztosan túlél még egy évezredet a földön - múzeumban, kitömve.
Amikor gyerekként az Ószövetség Gustav Doré metszeteivel díszített ifjúsági változatát lapozgattam, megpillantottam benne a Jóistent, amint egy felhőn ül. Öreg férfi volt, láttam a szemét, orrát, hosszú szakállát, és arra gondoltam, hogy ha szája van, akkor ennie is kell. És ha eszik, akkor nyilván belei is vannak. E gondolattól azonban nyomban megrémültem, mert - bár családom nem volt vallásos - éreztem, hogy Isten beleiről képzelődni szentségtörés. A legcsekélyebb teológiai felkészültség nélkül tehát már gyerekként ösztönösen éreztem a szar és az Isten összeegyeztethetetlenségét, s innen a kétségem a keresztény antropológia alaptézise iránt, mely szerint Isten saját képére teremtette az embert.
- Imádkozni fogok önért.
- Köszönöm. De ki fogja meghallgatni?
Egyetlen nemzet egyetlen geológusa, akit mások komolyan vettek, sem tarthatott helyesnek egy megállapítást, ami a Teremtés könyve szó szerinti értelmezésén alapul.
Akit nem fertőztek meg a kereszténység mémjei, annak végső soron bizarrnak tűnnek ezek az eszmék.