A keresztény vezetés évszázadokon át arról beszélt, hogy az asszony eredendően gonosz, és az egyház legnagyobb szentjei azok, akik leginkább megvetik a nőket.

Eddig soha nem definiáltak egy olyan Istent, amely ne lett volna nyilvánvalóan önellentmondásos és képtelen, soha nem írták le Istent olyannak, hogy a fogalom róla az emberi gondolkodás számára lehetséges lenne. Semmilyen filozófia, semelyik vallás nem hozott ilyen jó hírt a világnak, mint az ateizmus hírei.

A dogmatikus teológia szelleme mindent megfertőz, amit megérint.

A fattyú! Nem létezik!

Az a tény, hogy a Biblia szinte semmit sem előlegez meg a modern tudományból, engem megerősít abban, hogy nem lehet isteni eredetű.

A felismerés, hogy atomokból álló, hallatlanul komplex struktúra vagyunk, nem pedig valamilyen istenség kiáramlása, megtanít az atomok tiszteletére.

Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle.

Nem hiszek az egyén halhatatlanságában, és az etikát kizárólag emberi ügynek tartom, ami fölött nem áll emberfeletti hatalom.

Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható.

Ami Istent illeti, az én állásfoglalásom agnosztikus. Meggyőződésem szerint az erkölcsi alapelvek elsődleges fontosságának biztos tudata, ami által az élet jobb és nemesebb, nem igényel egy törvényhozót, főleg nem olyat, aki jutalmazásra vagy büntetésre alapozza törvényeit.

Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.

Minél inkább fejlődik az emberiség vallásos világképe, annál inkább úgy tűnik, hogy az őszinte vallásosság nem az élettől, haláltól való félelemben, a vak hitben rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy racionális ismereteket szerezzünk.

A vallásos ember őszinte abban az értelemben, hogy nem kételkedik az olyan emberfeletti tárgyak és célok létében és jelentőségében, amelyek nem feltételeznek ésszerű alapokat, de nem is alkalmasak rá.

A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.

Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, aki jutalmazza és bünteti teremtményeit, vagy olyan akarata van, amilyent mi tapasztalunk magunkban. Nem tudok, és nem is akarok elfogadni egy személyt, aki túléli fizikai halálát; vagy hagyni, hogy a félelemtől, vagy abszurd egoizmustól gyenge lelkek dédelgessenek ilyen gondolatokat.