Ha az emberek egy helyen dolgoznak, és együtt töltik a munkaidejük nagy részét, akkor éppen úgy kialakulnak köztük a szokások és az előítéletek szabályai, mint valami törzsnél.

A hit az, hogy bízunk valamiben. És ha már úgy látszik, hogy semmi sem maradt, amiben bízhatunk, akkor is bízunk magában a hitben, ami tovább lelkesít.

A háború sajátságosan emberi tevékenység, és azt hiszem, hogy amíg lesznek emberek, addig lesznek háborúk is.

Az ember zokszó nélkül meghal a szabadságáért. De ha a gyerekei gyomrát az éhség kínozza, akkor odaadja a szabadságát is egy darab kenyérért, és azt mondja, hogy jó cserét csinált.

Az ember mindent összeolvas, fel akarja falni az egész világot, és egész vallást épít fel magának a könyvek tiszteletéből, amíg csak rá nem tör egy kiadós szellemi gyomorrontás. És ebből nem is gyógyul ki hamarább, csak amikor feldereng a következő nagy nap hajnala. Azé a napé, amikor az ember egyszerre csak rájön, hogy nem az olvasás, nem a tudálékosság, még csak nem is a műveltség a legfontosabb. Hanem az, hogy az ember önállóan tudjon gondolkozni és következtetni. Nem csak összeolvasni mindent, amit mások gondoltak, és nem ezeket a másodkézből kapott gondolatokat falni a sajátjai helyett. És nem elfogadni csak úgy vakon a dolgokat, ahogy a történelem állítja, hogy ennek meg ennek így kell lennie. Nem elfogadni. Mert akkor a világ megáll, és nincs többé haladás.

Tudták mindenekfölött azt, hogy aki a részletfizetési akció keretében életet vásárolt magának, annak halállal kell fizetnie érte, és a fizetés időpontja olyan titok, amelyet csak a Hitelező tud.

A szerelem mindent jelent. A legjobbat és a legrosszabbat, a kellemeset és a kellemetlent.

Vannak rendes lányok, és vannak nem rendes lányok, ennyi az egész. És ha egy nem rendeset fogsz ki magadnak, akkor a pokol is az ígéretek földjének számít, ahol majd megnyugodhatsz egy kicsit halálod után. Ha meg egy rendeset kaptál, akkor a halálod után szívesen mész a pokolba is, mert tiéd volt az egész mennyország, amelyet férfi csak kívánhat magának.

Nem volt még a világon olyan ronda nő, hogy ne lett volna valahol egy pasas, aki azt ne hitte volna, hogy olyan szívszaggatóan szép, hogy nincs az a festő, aki szebbet tudna festeni. És éppen így van a férfiakkal is. Nincs olyan nyamvadt pasas, hogy ne legyen valahol egy nő, aki el ne hinné róla, hogy a Tate Galéria összes szobrai elbújhatnak mögötte.

Megvan mindnyájunkban. Jó és rossz, helyes és helytelen... minden össze van keverve mindnyájunkban. Itt él bennem a világ minden gonoszsága. És minden jósága is. Belénk van plántálva, minden egyes emberbe, a világ minden lehetősége. Ott van mind abban az edényben, ami maga az ember... Ott van, ott is marad mindvégig örökös készenlétben, hogy ennek vagy annak kedvezzenek a körülmények. Adj nekünk tisztességes életet, és akkor a tisztességünk kerekedik fölül. Adj szerencsétlen körülményeket, és akkor kitörhet belőlünk minden gonoszság és kegyetlenség, és képesek leszünk még arra is, hogy raboljunk, fosztogassunk, városokat bombázzunk, ártatlanokat lemészároljunk olyan módon, ahogy addig elképzelhetetlen lett volna. Kegyetlenség, gonoszság, perverzitás... Mind ott van bennünk is, és várja az alkalmat, hogy eluralkodhasson.

Tudod, mik vagyunk mi mind? Valami mesterkélt, kézzel festett külső, ami rémült és reszkető kíváncsiságot takar. És csak szeretnénk megismerni, megérteni az életet.

Minden egyes ember egyszerre lehet minden a föld kerekén, csak merje felismerni és bevallani. Bárcsak azt mondhatná minden egyes ember: "Én az egyik pillanatban bátor vagyok, de a másikban gyáva. Részben tartózkodó vagyok, és mégis gyerekesen barátságos. Fütyülök a vallásra, és hiszek is benne, aszerint, hogy a nap folyamán milyen félelmek és remények támadnak bennem. Én minden vagyok. És mindegyikünk olyan, mint én vagyok... Az egész mindenség, az emberiség..."

Mostanában annyi ajtó csukódik be mögöttem... És én néha szeretném, ha ez egy kicsit lassabban menne. Visszamenni nem akarok, hiszen az ajtók csakugyan bezáródnak, és az ember nem is mehetne vissza. És én csakugyan a magam útján akarok továbbmenni. De hát néha kifulladok egy kicsit, és olyankor szeretném azt mondani, hogy - állj... csak egy pillanatra... csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot... csak addig, míg hozzászokom egy kissé, hogy ott legyek, ahol vagyok.

- De mégis, mi akar lenni?
- Csak önmagam. Ez minden. Csak ez az, amit elérhetek.

Ó, állj meg itt, s gondolj rám, idegen! Voltam én is, mint te, oly eleven. S leszel te is halott, mint én vagyok. Készülj: vár rád a sír s az angyalok.